2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:10

Belföld

Csúsznak az iskolafelújítások Hódmezővásárhelyen

Csúsznak az iskolafelújítások Hódmezővásárhelyen. Hiába nyert a település a munkálatokra 650 millió forintot az államtól évekkel ezelőtt, a beruházáshoz még hozzá sem kezdtek. Pedig ha év végéig nem fejezik be három iskola korszerűsítését, akkor a pénzt vissza kell fizetni.

  • Csúsznak az iskolafelújítások Hódmezővásárhelyen

„Itt a Nádor utcai iskolaépületnél elsősorban a nyílászárók cseréje, hiszen látszik is, hogy milyen elöregedett, ezek lennének az egyik legfontosabb, illetve a villamoshálózat felújítás” – mutatott rá Kecskeméti Rita, Hódmezővásárhely kormánypárti önkormányzati képviselője.

Három iskola felújítására nyert 650 millió forint állami forrást Vásárhely önkormányzata, a terveket az előző városvezetés el is készítette 2017 év végére, de a közbeszerzést fél évvel hivatalba lépése után írta csak ki Márki-Zay Péter. A munkák elvégzésére tavaly akkor egyetlen cég sem jelentkezett.

„Ez időben pont egybeesett azzal, amikor a sajtó attól volt hangos, hogy a polgármester a helyi vállalkozóknak nekiment, és akár korrupcióval gyanúsította, vagy lebegtette ezt a szót az ő nevük közelében, illetve túlárazásokról nyilatkozott. Én elhiszem, hogy abban a helyzetben, piaci helyzetben, ami van most az építkezési vállalkozóknak, hál Istennek van munkájuk, ebben a piaci környezetben nem egy olyan közbeszerzésre jelentkeznek, ahol esetleg ütik-vágják őket” – így Kecskeméti Rita.

Márki-Zay Péter elismerte, hogy a tavalyi kiírásra nem jelentkezett senki, de szerinte a heteken belül megjelenő újabb kiírás sikeres lehet.

„Sajnálatos módon tavaly valóban eredménytelenül zárult és azóta is az Ész-Ker nevű közbeszerzési cég dolgozik ezen a pályázaton. Most jelenleg a közbeszerzési hatóság, az úgynevezett KSZSZ tanúsítványra várunk. Én azt remélem, hogy egy héten belül a pályázat kiírásra kerül. Érdeklődők vannak. Nyilván nagyon sok vállalkozónak ajánlottuk a figyelmébe ezeket a projekteket. Remélem, hogy jelen nekifutással olyan vállalkozók, akikkel lehet majd szerződést is kötni” – mondta Márki-Zay Péter, a város független polgármestere.

Amennyiben 2019 év végéig nem fejeződik be a három iskola felújítása, a 650 milliós kormányzati támogatást a városnak vissza kell fizetnie.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!