2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Cselekvési tervjavaslatot fogadott el a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács

Cselekvési tervjavaslatot fogadott el a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFTT) a természeti örökség védelméről és a természeti erőforrások fenntartható használatáról csütörtöki budapesti ülésén.

  • Cselekvési tervjavaslatot fogadott el a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács

Az NFFT - a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia időtávjának feléhez érkezve - három plenáris ülésén tárgyalta a természeti erőforrások és azok ökoszisztéma-szolgáltatásainak helyzetét és trendjeit - ismertette Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki egyúttal az NFTT vezetője is.

A tanács 2018. október 26-án a területhasználat, idén március 12-én az éghajlatváltozás, majd csütörtöki ülésén a hulladékkezelés, gazdálkodás kérdéseit, problémáit tűzte napirendjére.

A testület az általa elfogadott állásfoglalásban rögzítette, hogy azonnali és érdemi változtatásokra: fenntarthatósági fordulatra van szükség annak érdekében, hogy a természeti értékeinket, a nemzet közös örökségét megóvhassuk, s az ökoszisztéma-szolgáltatások elveszítése ne veszélyeztesse rövid és hosszú távon a jó élet lehetőségeinek kialakítását.

Rámutattak: a fenntarthatósági fordulat nem öncélú. A fenntarthatóság elveinek érvényesítése alapvető és mással nem helyettesíthető feltétele, hogy a nemzet közös alapértékeit, az alaptörvény rendelkezéseit teljesítsék. Azaz, hogy olyan stratégiai célkitűzések teljesülhessenek, mint, hogy Magyarország az Európai Unió öt legjobb életminőségét biztosító országának egyike legyen, és a keresztény kultúrán alapuló értékeknek megfelelhessen, továbbá innováción alapuló, versenyképes gazdasága legyen.

A fenntarthatósági fordulat egyik legfontosabb eszköze a gazdaságpolitikai stratégiák, ösztönzők, adók és szabályok hozzáigazítása a szűkössé vált természeti erőforrások világához. A tanács javasolja a környezetileg káros támogatások leépítését, az ökológiai adók szerepének növelését (az összes újraelosztás növelése nélkül), új, a fenntarthatósági átmenetet segítő támogatási formák bevezetését.

A cselekvési tervjavaslat szerint a fenntarthatósági fordulat stratégiai elemei a területhasználat reformja, a körforgásos gazdaság és a karbonszegény gazdaság kell legyenek. A fenntarthatósági fordulat kulcsterületei a különösen nagy területhasználattal és a jelentős anyagfelhasználással bíró ágazatok: többek között az építőipar, a mezőgazdaság, a közlekedés és az energiagazdaság. Ezekben az ágazatokban a fordulatot az ösztönzők és a korlátok megfelelő áthangolásával, általános szemléletformálással, valamint a környezeti lábnyom csökkentését szolgáló innovációk, technológiai fejlesztések támogatásával lehet elérni - rögzítették.

Az ülésen Makai Martina, az innovációs tárca helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a körforgásos gazdaság alapvető célja, hogy azok az erőforrások, amelyek rendelkezésre állnak és amelyeket a természetből elvesznek, azokat ne egyszerűen csak elvegyék, hanem lehetőség szerint a későbbiekben újra is hasznosítsák azokat.

Az Országgyűlés 2007-ben döntött a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács létrehozásáról, amely a fenntartható fejlődés kérdéskörében egyeztető, véleményező, javaslattevő testület. A fenntarthatóság egyes részelemeit védő intézményeken (például Országos Környezetvédelmi Tanács, Jövő Nemzedékek Szószólója) túl az NFFT az egyetlen, melynek a fenntartható fejlődés ágazatokon átnyúló, horizontális vizsgálata a feladata.

A jelenleg 34 tagú tanácsban képviselettel rendelkeznek a gazdasági érdekképviseleti szervezetek, a szakszervezetek, az egyházak, a tudomány és felsőoktatás intézményei, a nemzetiségek, a parlamenti frakciók és a kormány is. A tanács tagjainak negyedét társadalmi, civil szervezetek delegálják. A tanács élén az Országgyűlés mindenkori elnöke áll.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!