2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Belföld

Cseh Katka hiteltelen figura

2014-ben még egy szegény, emigráns orvosként nyilatkozott a Momentum üdvöskéje, de az Instagram-profilja alapján azóta bejárta a fél világot.

  • Cseh Katka hiteltelen figura

A Momentum EP-képviselője először 2014 végén mondott nyilvános politikai beszédet, ahol úgy jellemezte magát, mint egy emigráns orvos, aki addig nem jöhet haza, míg itthon Orbán Viktor a miniszterelnök. Minden igyekezetével azon volt, hogy egy nélkülözni kényszerülő rezidensként mutassa be magát, azonban az Instagramjára feltöltött képek egészen mást mutatnak.

Cseh azt mondta, megveti a luxust, csak tisztes megélhetést akar, ezzel szemben bőven átlag feletti életszínvonalon élt. A politikus akkor kezdett el fényűző helyekre utazgatni, amikor ellenzéki politikus lett. A Magyar Nemzet feltérképezte Cseh közösségi oldalait, ahol látni, hogy a magát szegény egyetemistának beállító politikus először a VOLT Fesztiválra ment, majd rá pár hétre már a tengerparton süttette a hasát, végül a biztonság kedvéért még a Velencei-tóra is leugrott pihenni.

Cseh 2016-tól kezdve magasabbra fordulatra kapcsolt, először Mallorcára utazott le, majd egy kis Lisszabon jött, végül a horvátországi Opatijába ment. Itt azonban nem állt meg a luxusvonat, hiszen az ellenzéki politikus Szkopjéba, majd New Yorkba is ellátogatott.

Az igazi fényűzés viszont az volt, mikor egy sikeres vizsga után Varsóba ment Cseh Katalin, hogy a Marriott luxusszálloda 40. emeleti panorámás bárjában koktélozzon.

Cseh Katalin figyel a környezetvédelemre is. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, kijelentette, a klímavédelem melletti kiállás jegyében inkább vonattal utazik Brüsszelbe, tekintettel a repülőgépek kiugróan magas károsanyag-kibocsátására. Pár nappal később a brüsszeli reptérről jelentkezett be siránkozva, hogy késik a gépe.

A fiatal politikus már az első nagyobb nyilvános szereplésén, 2014-ben hazudott, amikor szegény, emigrációba kényszerült orvosként mutatkozott be, a valóságban ugyanis egy évi több száz millió forintos nettó árbevétellel működő nyomda vezetője és egy drága külföldi egyetem hallgatója volt.

888.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!