2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Híradó 12:00

Császy: Úgy gondolták, ha rajtunk ütnek, akkor Gyurcsányon is

Hír TV

2018. március 9., péntek 22:33, frissítve: péntek 23:07

Politikai indíttatású koncepciós eljárást emleget a Sukoró-ügy miatt két és fél év börtönre elítélt Császy Zsolt. A Fühü.hu-n szombaton megjelenő exkluzív interjúban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori értékesítési igazgatója arról is beszél, hogy az Alkotmánybíróság háromszor is kimondta, jogszerűtlenül ítélték el őket Tátrai Miklóssal, az MNV volt vezérigazgatójával együtt, mert a perek hemzsegtek a szakmai hibáktól.

„Bennünket állítottak ebbe a szerepbe, hogy mi vagyunk Gyurcsány emberei, és akkor ha rajtunk ütnek, akkor rajta is. Ennek ez volt a logikája. Másrészt meg sajnálatos módon láttam, hogy az egész államapparátusban tömegesen került sor ilyen megtorló lépésekre olyan vezető szakemberekkel szemben, akiket a kormányzat nem tisztelt meg bizalmával. Úgy gondolom, hogy ez a bírósági ítélet, ami engem ide juttatott, nem rám hozott szégyent, hanem azokra, akik meghozták” – mondta az MNV volt értékesítési igazgatója.

 

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!