2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Családi nyílt napot tartottak a Dunaújvárosi Egyetemen

És most újra itthonról - Családi nyílt napot tartottak a Dunaújvárosi Egyetemen. Az ország többi felsőoktatási intézményéhez hasonlóan a cél itt is az volt, hogy segítsék a végzős középiskolásokat abban, hol és milyen körülmények között szeretnének továbbtanulni.

  • Családi nyílt napot tartottak a Dunaújvárosi Egyetemen

A családi nyílt napra csaknem száz helyi illetve környékbeli középiskolás jött el. Volt köztük olyan diák, akinek már most konkrét elképzelése van arról, milyen szakon szeretne továbbtanulni.

Dunaújvárosi létemre egyértelműen adódott az a lehetőség, hogy akkor ide jelentkezem. hiszen a Rudas középiskolába jártam, ami már ugye szakgimnázium is lett, és úgy gondoltam, hogy a szakomnak megfelelően akkor a gazdálkodás és menedzsment alapképzést fogom választani– mondta Szabó Tünde. 

Nagy részük azonban most még csak ismerkedett az egyetemmel, a campus nyújtotta lehetőségekkel

Nekem nagyon szimpatikus ez az iskola. Ugye a diáktársaknak ugye nagyon sokat tudnak segíteni ezzel a hasit programmal és ugye a diák hagyományokat is nagyon-nagyon szívemen viselem. Ugye régebbről ismerem ezeket a hagyományokat és én is szeretnék ennek majd őrzője lenni– véli Bohák Kornélia Blanka. 

A Dunaújvárosi Egyetemre 2000 diák jár, köztük 250 külföldi. Az alap és mesterképzések mellett felsőoktatási szakképzésük is van. A műszaki, társadalomtudományi, bölcsész és informatika mellett tanári diplomát is adnak. A nyílt napot azért szervezték a hét végére, mert így a szülők is el tudták kísérni gyerekeiket

Ilyenkor el tudnak jönni a szülők is, akik nagyban tudják segíteni a leendő hallgatók döntését. Illetve ugye azért a magyar szokások szerint azért a szülőknek nagy hatásuk van a gyerekeikre, és azt tapasztaljuk, hogy sokkal szívesebben jönnek így szülőkkel együtt. Jobban érdeklődnek, és sokkal több a komoly érdeklődő, és tényleg azok jönnek el így a nyílt napokra, akik minket szeretnének választani– nyilatkozta Lászlóné Kenyeres Krisztina, a Dunaújvárosi Egyetem oktatási igazgatója. 

Ezekben a hetekben a dunaújvárosihoz hasonlóan az ország többi egyetemén is tartanak nyílt napokat. A cél mindenütt az, hogy megkönnyítsék a végzős középiskolások döntését, hol akarnak továbbtanulni.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

Magyarország EU-elnökségéről, az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktusokról valamint a svájci-magyar gazdasági együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével pénteken a Karmelita kolostorban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!