2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Belföld

Civilként indul a mohácsi választáson az MSZP-s Csorbai Ferenc

Elfogadta a felkérést, így az eddig szinte ismeretlen, a Változást Akarók Nemzedéke nevű egyesület polgármesterjelöltje lesz a mohácsi időközi választáson, jelentette be Facebook-oldalán Csorbai Ferenc. Ezek szerint nem az MSZP-é, amelynek színeiben eddig politizált.

  • Civilként indul a mohácsi választáson az MSZP-s Csorbai Ferenc

"Örömmel fogadtam, hogy a pártpolitika nélküli, széles ellenzéki támogatottságú helyi egyesület, egyhangúlag engem nevezett meg polgármesterjelöltjének", írta Csorbai Ferenc.

Mindebből következően Csorbai Ferenc nem az MSZP jelöltje lesz, amelynek színeiben eddig politizált.  Ez alátámaszthatja a Magyar Nemzet korábbi értesülését, amely szerint Csorbai Ferenc kiléphet az MSZP-ből.

Ettől persze még a szocialisták és a többi balliberális párt támogathatja a civil szervezet jelöltjét, sőt, ez a helyzet igencsak emlékeztet a balliberális pártok tavaly Pécsett bemutatott forgatókönyvéhez, amikor is egy civil ernyőszervezet indította el a pártok jelöltjeit.

A Változást Akarók Nemzedéke nevű egyesület szinte ismeretlen Mohácson. Vezetője dr. Szigeti József, akit Csorbai Ferenc korábban alpolgármesternek jelölt, azonban a képviselő-testület többsége ezt megakadályozta.

 

pecsiujsag.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Hatvanmillió forintos segítséget kap a leégett Hotel Silvanus

Hatvanmillió forintos segítséget kap a leégett Hotel Silvanus

Március elején égett le a térség egyik leglátogatottabb szállodájának, a visegrádi Silvanus Hotelnek a legfelső szintje és tetőszerkezete, a jelentős tűzkárt szenvedett, több mint 100 embert foglalkoztató, 4 csillagos szálloda helyreállítása elkezdődött, amelyhez a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 60 millió forinttal járul hozzá.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!