2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Címlap

Címlap: Terítéken a baloldali színésznő-jelöltek

Miért küszködött a könnyeivel Gyurcsány Ferenc felesége a hétvégén? Mit gondol zárt ajtók mögött szövetségeseiről az MSZP? És hogyan ítéli meg Soros György munkásságát Bajnai Gordon?

  • Címlap: Terítéken a baloldali színésznő-jelöltek

Három témára adott választ Kis Kornélia műsorvezető három meghívott vendége a Címlapban: Jobbágyi Zsófia, a Magyar Hírlap lapszerkesztője, Horváth Zsófia, a 888.hu szerkesztője és Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője.

A szocialista politikus Bangóné nem három, hanem négy lábbal áll a földön. A magyar közélet talán legtöbb tragikomikus állítását magáénak tudható parlamenti képviselő ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. Jobbágyi Zsófia szerint valószínűleg Bangóné a lelke mélyén tényleg úgy érzi, hogy ő a stabilitás.

De azért ez így kimondva, egy kicsit „erős kép”.  A 888.hu szerkesztője Horváth Zsófia ezzel szemben úgy látja, hogy a politikus asszony egyáltalán nem áll, inkább fekszik. Képletesen is, de néha a gyakorlati értelemben is. „A földön fekvő ellenfélbe pedig már nem stílusos belerúgni” – vélekedett Horváth.

Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője rámutatott, hogy a szocialista politikus elvileg óvodapedagógus, ezért „nagyon sok gyerek, nagyon jól járt, hogy ő nem a szakmájában dolgozik, hanem inkább az országgyűlésben ül…”. Igaz, hogy az ország így rosszabbul járt vele, de legalább napról-napra biztosítja viccesebbnél viccesebb mondásaival a szórakozást – tette hozzá.

A műsor folytatásában arról esett szó, hogy Dobrev Klára beszéde – amelyen elsírta magát, de azok a „düh könnyei voltak” – megérdemelne egy Jászai Mari-díjat. Vajon mennyire borulhatott ki, amikor a férje mondta, hogy el lehet innen menni – tették fel a műsorban a költői kérdést. Majd a meghívottak arra a megállapításra jutottak, hogy „Dobrev Kláráról azt tudjuk, hogy ő tulajdonképpen Gyurcsány: csak szoknyában”.

Beállhat a baloldali színésznőaspiránsok sorába. Kunhalmi is színésznő akart lenni, ahogy a minapi képsorok is mutatják, Bangóné is. Így a DK -s főember felesége lehet a triumvirátus harmadik tagja – vélekedtek a Címlap hétfői vendégei.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!