2025. 02. 07. Péntek Tódor, Rómeó napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Radar 00:30

Belföld

Budapesti ingatlanpanamák: bizalmas levelezés is igazolhatja, hogyan működött a baloldal „jutalékos” rendszere

A levélváltásból kiderült, hogy négy, összességében hárommilliárd forintnál is értékesebb ingatlan eladását tárgyalta a vagyonkezelő egyik ügyintézője azzal a Berki Zsolttal, akit a Városháza-gate ügyben azóta már gyanúsítottként hallgatott ki a hatóság.

  • Budapesti ingatlanpanamák: bizalmas levelezés is igazolhatja, hogyan működött a baloldal „jutalékos” rendszere

Több, a fővárosi „jutalékos”, vagyis kenőpénzes rendszerhez kapcsolható ingatlanügyben is feljelentést tett és adott át bizonyítékokat a rendőrségnek Budai Gyula – ez derül ki a volt elszámoltatási biztos korábbi nyilatkozataiból. Budaival kapcsolatban cikksorozatunk előző részében írtuk meg, hogy évekkel ezelőtt a rendőrséghez fordult egy újbudai telek eladási kísérletével összefüggésben. A feljelentés szerint ha az üzlet létrejött volna, Karácsony Gergely egyik fontos bizalmasának ötszázmillió forint kenőpénz üthette volna a markát. A fontos bizalmas pedig nem más, mint Kiss Ambrus – korábbi főpolgármester-helyettes, jelenlegi főigazgató –, aki azonban tagadta, hogy ismerné azokat az embereket, akik azt állították róla, korrupciós pénzt akarnak neki juttatni.

Korrupciós gépezet működhet a fővárosban

Az újbudai ingatlan esete ugyanakkor tökéletesen illeszkedik abba a jól körülhatárolható kör által működtetett „jutalékos”, valójában korrupciós rendszerbe, amely a nyilvánosságra került felvételek és az azokat erősítő más adatok alapján felrajzolható. A Városháza eladási kísérletével kezdődő, több budapesti ingatlant is érintő botrányról az Anonymous-álarcos alak hozott nyilvánosságra hanganyagokat, az egyiken Bajnai Gordon hangja is hallható volt. A korábbi miniszterelnök szerepe azért is különösen érdekes, mert a sajtóhírek szerint ő segíthet Karácsonyéknak a legújabb ingatlanügyletükben. Ismert: a csődközeli helyzetben lévő fővárosi önkormányzat szeretné megvenni a nemzetközi befektetők elől Rákosrendező több tíz hektáros területét. Az a jelek szerint nem zavar senkit a budapesti baloldalon, hogy évek óta árnyékot vet rájuk a súlyos ingatlanpanama-botrány.

Az egyik főszereplő már gyanúsított

A több szálon futó, Városháza-gate-ként is emlegetett ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz, a hatóság eddig már négy gyanúsítottat kihallgatott korrupciós bűncselekmények (befolyás vásárlása és befolyással üzérkedés) gyanújával. Egyikük az a Berki Zsolt, aki a korrupciós botrány kulcsfigurájának tekinthető. Gyanúsított még az ügyben Berki Zsolt testvére, a kiváló baloldali kapcsolatokkal rendelkező Berki József is.

Egy bizalmas levelezés is igazolhatja Budai szerint a „jutalékos“ rendszert

Budai Gyula feljelentéseiben is rendre felbukkant Berki Zsolt neve. A fideszes képviselő többek között a sajtónak is hivatkozott egy olyan, még 2021 őszén birtokába került, a Budapest Főváros Városi Vagyonkezelő Zrt. ügyintézője és Berki közötti levelezésre, amiben négy ingatlaneladásról is szót ejtettek. A fideszes országgyűlési képviselő a Fáy utca 69., az Öv utca 10/A., az újpesti uszoda telke, valamint egy Etele úti ingatlan kapcsán szerzett bizonyítékait is átadta a rendőrségnek. Budai a Nemzeti Nyomozó Irodánál tett feljelentésében leírta, hogy az újpesti uszodát, amely az Árpád úton található, hétszázmillió forint plusz áfa összegért hirdették korábban. Az ingatlanok összértéke meghaladta a hárommilliárd forintot. A képviselő szerint ráadásul a négyből két ingatlant el is adtak.

„A tegeződő, szívélyes hangvételű levelezés magáért beszél, hogy közeli kapcsolatról, jól bejáratott üzleti kapcsolatról árulkodnak a levelek. Teljesen világosan kirajzolódik, hogy az eddigieken felül további ingatlanok is Berki Zsolt által, jutalékos rendszerben lettek értékesítve” – nyilatkozta korábban Budai Gyula.

Karácsony jogi főtanácsadója is képbe került

Ide tartozik, hogy az Anonymous-felvételek szerint a főpolgármester jogi főtanácsadójának, Tordai Csabának fontos szerep jutott, hiszen minden egyes szerződés, ingatlanügylet a keze alatt megy át, „ő láttamozza” azokat, ugyanakkor „nem pénzezik”. Ám, ahogy arra cikksorozatunk korábbi részében is kitértünk, utóbbi elhangzott állításnak ellentmondhat, hogy egy másik bűnügyben, a Karácsony fémjelezte 99 Mozgalom félmilliárdos kampányfinanszírozási botránya miatt kétszer is volt házkutatás az ügyvédi irodájában. Az egyik kutatás során ráadásul a hatóság értesülésünk szerint okirathamisítás gyanúját erősítő bizonyítékokat foglalt le.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!