2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Botkáék 16 milliárd forinttal „tömték ki” a Szeviépet

Szabó Bálint szerint az ügy egyik kulcsszereplője Ujhelyi István korábbi sofőrje, aki 2008-ban a Szeviép-cégcsoporthoz „ejtőernyőzött”, majd segédkezett eltüntetni több száz millió forintot. Az ügyvéd kezdeményezte, hogy az önkormányzat hozzon létre vizsgálóbizottságot annak felderítésére, milyen szerepe volt a városnak a Szeviép-ügyben. A Botka László vezette önkormányzat és cégei szerinte 16 milliárd forinttal „tömték k” a Szeviépet, ebből több mint 10 milliárd kézen-közön eltűnt – közölte Szabó Bálint. Úgy gondolja: tiltott pártfinanszírozás történhetett, és az összeg egy részét a 2010-es önkormányzati kampányban használták föl – tette hozzá.

  • Botkáék 16 milliárd forinttal „tömték ki” a Szeviépet

Feljelentette Botka Lászlót a Szeviép-ügy miatt, az egykori beszállítók egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője. Szabó Bálint ügyvéd szerint a Szeviép-ügy Botka László személyes ügye. Az ügyvéd egyúttal kezdeményezte, hogy az önkormányzat hozzon létre vizsgálóbizottságot annak felderítésére, hogy milyen szerepe volt a városnak a Szeviép-ügyben. A Közbeszerzési Értesítő szerint a szegedi városvezetés két alkalommal is megbízást adott a konzorciumnak, összesen több mint 9 milliárd forint értékben. Egy hete, első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Az érintettek egyfajta magánbankként kezelték a társaságot, kiszámlázták a cégből a pénzt, miközben csődbe vitték a vállalkozást. 443 családot károsítottak meg, összességében 10 milliárd forinttal.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!