A Tatabányai Törvényszék a 2021. május 3. napján kihirdetett ítéletében a vádlottat csalás vétsége miatt, mint többszörös visszaesőt 1 év börtönbüntetésre, mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, és megállapította, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.
.A nem jogerős ítélet szerint a vádlott a büntetés-végrehajtási intézetből telefonon felhívta a sértettet, azzal, hogy ő a készenléti rendőrségről beszél, ahol egy csalás ügyében nyomoznak, amelyben szükség lenne a sértett segítségére, akként, hogy az összes készpénzét egy borítékban helyezze el a megadott borozó előtt parkoló megadott színű autó kereke alá, s így segítsen egy titkos akció keretében az elkövető elfogásában, minek utána a járművet figyeli a rendőrség, és amikor az elkövetők a pénzért megjelennek, sor kerül az elfogásukra, amelyet követően a sértett a rendőrségtől visszakapja majd a pénzét. A megtévesztett sértett többszöri telefonbeszélgetést követően egy borítékban 120.000 Ft készpénzt helyezett el a megadott helyen.
A vádlott ez után volt élettársát kérte meg telefonon, hogy menjen el a pénzért, akinek azt a vádlott jelenlegi élettársa bankszámlájára kellett volna befizetnie, aki ennek érdekében meg is adta a számlaszámát, a pénz befizetésére azonban nem került sor, mert a volt élettársat a rendőrség előállította. A csalással okozott kárból 100.000 Ft megtérült.
A bíróság az elsőfokon jogerőre emelkedett ítéleteivel az előkészítő ülésen a bűnösségüket beismerő és a tárgyaláshoz való jogukról lemondó élettársakat pénzmosás bűntette miatt 100 napi tétel, 1.500 Ft napi tétel összegű, összesen 150.000 Ft pénzbüntetésre, illetve pénzmosás előkészületének vétsége miatt 150 napi tétel, 1.500 Ft napi tétel összegű, összesen 225.000 Ft pénzbüntetésre ítélte.
A másodfokú ügyészség szerint a különös és többszörös visszaesői minőségét meghaladóan büntetett vádlott – aki más ügyben jogerős végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után rövid időn belül, illetve az ellene folyó más büntetőeljárás alatt is követte el jelen bűncselekményét – tettével a kiszabott büntetés arányos, egyben feltétlenül szükséges és indokolt, figyelemmel a telefonon elkövetett csalások elszaporodottságára, gyakoriságára is.
HírTV