2020. február 27.,
csütörtök, Edina napja

Bezár az ózdi gyár, 1200 ember marad munka nélkül

Hír TV

2020. február 14., péntek 07:21

Az elhibázott gazdaságpolitika is szerepet játszott a gyárbezárásban Ózdon - ezt monda a Fidesz helyi frakcióvezetője. Kedden derült ki, hogy a mintegy 1200 embert foglalkoztató ABB Kft december végéig befejezi a termelést, a dolgozókat pedig elbocsájtják. A térség országgyűlési képviselője a kormánnyal egyeztet a megoldásról.

A tavalyi a választási kampány költségvetése volt, az idei pedig a túlélésé

- mondta a Fidesz ózdi frakcióvezetője a helyi képviselőtestület csütörtöki ülésen, miután a város legnagyobb foglalkoztatója kedden bejelentette, hogy év végéig befejezi a termelést, és elbocsát 1200 munkavállalót. Csuzda Gábor hozzátette, hogy az elektronikai termékeket gyártó ABB Kft. veszteséges működése mellett a városvezetés gazdaságpolitikája is hozzájárult a bezáráshoz.

A város jobbikos polgármestere szerint azonban kizárólag piaci alapon döntöttek a gyár bezárása mellett.

A térség Fideszes országgyűlési képviselője kormányzati segítséget sürget. Ennek eredményeként pénteken a városba érkezik az Innovációs és Technológiai miniszter, hogy felkutassák azokat a lehetőségeket, és eszközöket, amelyek segíthetik a munka nélkül maradók további foglalkoztatását.

Palkovics: a kormány segíti a munkanélkülivé lett ózdiak elhelyezkedését

A kormány segíti a munkanélkülivé váló ózdiak elhelyezkedését - közölte pénteken az innovációs és technológiai miniszter a városban, miután Riz Gábor fideszes képviselő társaságában önkormányzati vezetőkkel és az ABB cég vezetőivel egyeztetett.

A főként elektromos kismegszakítókat, áram-védőkapcsolókat és túláramvédelmi megszakítókat gyártó ABB a héten jelentette be, hogy az év végén bezárja ózdi gyárát, ami mintegy 1200 munkahelyet érint.

Palkovics László sajtótájékoztatóján azt mondta: a cél az, hogy a társaság munkavállalói mielőbb új állást találjanak, ezért a tárca prioritásként kezeli az ózdiak ügyét.

A minisztérium azon dolgozik, hogy az ózdi munkavállalók biztonságban legyenek, és minden eszközt ennek rendel alá - tette hozzá.

A kormány már korábban is segített Ózdon, és most is fog - mondta Palkovics László. Közölte: az ABB arról tájékoztatta, hogy nem azért hozta meg döntését, mert nem volt elégedett az ózdiak munkájával, hanem azért, mert a termék "kifutott".

A legoptimálisabb az lenne, ha a gyár egyben maradna, befektetők érkeznének, erre pedig van remény, a munkavállalók képzettek. "Készek vagyunk, hogy ehhez támogatást nyújtsunk" - közölte.

Már nagyon sok vállalat jelentkezett a térségből, hogy az elbocsátandó, képzett dolgozókat alkalmaznák, a tárca ehhez is támogatást ad - tette hozzá a miniszter.

Az ABB kedden a piaci kereslet csökkenésével indokolta az ózdi gyár bezárását, amely 2018-ban került a tulajdonába a GE Industrial Solutions felvásárlásának részeként.

Az üzem 2020 végén áll le véglegesen. A megmaradó néhány gyártósort az ABB más üzemeibe telepítik át. A döntés nem befolyásolja az ABB egyéb magyarországi befektetéseit.

A cég közölte, hogy az elbocsátandó dolgozóknak támogatást kíván nyújtani, amely meghaladja a Munka törvénykönyve által előírt szolgáltatásokat.

Az ABB több mint száz országban van jelen és 144 ezer embert alkalmaz.

A nyilvános cégadatok szerint az Industrial C&S Hungary Kft. néven működő ózdi üzem árbevétele 2018-ban 54,3 milliárd forint, adózás utáni vesztesége pedig 13 milliárd forint volt.

 

 

Hír TV, MTI