2021. 12. 04. Szombat Borbála, Barbara napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem

Következik:

Hírek 21:00

Belföld

Bennfentes: Jakab állítólag nagyon maga alatt van, mert kiesett az előválasztásból

A BENNFENTES-hez olyan információk jutottak el az előválasztást szervezőktől, hogy Jakab Péter búcsút inthet a második fordulónak, ugyanis kiesett a miniszterelnök-jelölti versenyből.

  • BENNFENTES információi szerint a jól hajrázó Márki-Zay Péter jött fel a harmadik helyre.
  • Arra maga a hódmezővásárhelyi polgármester is utalt az utóbbi héten, hogy szerinte Jakabot ki fogja ejteni az előválasztásból.
  • Jakab Péter állítólag már tudja az eredményt, és sokkolták a számok, állítólag összeomlott a pártvezér az újabb sikertelenségtől.
  • Az elkeseredettsége érthető: eddig egyetlen választást sem nyert meg Jakab Péter.
  • 2010-ben a miskolci 18-as számú egyéni választókerületben csak a harmadik helyen végzett mindössze húsz százalékot szerezve.
  • 2014-ben Miskolc polgármesteri székéért is elindult, azonban akkor is kikapott.
  • Az önkormányzati választáson az egyéni választókerületben indulva mindössze 874 voksot kapott, így szintén csak a harmadik lett.
  • Legutoljára 2018-ban Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. számú országos egyéni választókerületében állt rajthoz, de ott is kikapott fideszes kihívójától.

Ezek is érdekelhetik

Legfrisebb híreink

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Hamarosan indul a 12 év alattiak oltása

A háziorvosok már felmérik az igényeket, hogy összesen hány 5 és 12 év közötti gyermeknek szeretnék beadatni a szülők vagy hozzátartozók a védőoltást.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!