2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Belföld

Bencsik vállalhatónak tartja zsidókra tett kijelentéseit

Tiszta a lelkiismerete és véleménye szerint vállalhatóak korábbi kijelentései – jelentette ki Bencsik János. A Jobbik új országgyűlési képviselőjét a múlt héten iktatták be. Bencsikről azonban kiderült, hogy korábban több, zsidóságot sértő kijelentése volt.

  • Bencsik vállalhatónak tartja zsidókra tett kijelentéseit

Február 17-én tette le az esküt Bencsik János a parlamentben. A politikus annak a Szávai Istvánnak a helyére ült be a Jobbik frakciójába, akiről még tavaly napvilágot látott egy felvétel, amelyen azzal hencegett, hogy megvert egy zsidó nőt. A beiktatást követő első sajtótájékoztatón a párt frakcióvezető helyettese azt mondta: alaposan megvizsgálták a jelölteket és Bencsik személyében egy olyan képviselő csatlakozik a frakcióhoz, aki előtt fényes jövő áll.

„Az elnökség szerintem nagyon megfontoltan több jelöltből választotta ki azokat a képviselőket, akik ma már az Országgyűlés tagjai és Bencsik János egy fiatal energikus és nagyon értelmes fiatalember” – mondta Szilágyi György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

„Izrael a faji diszkrimináció iskolapéldája és az ország állampolgársági törvénye az egyik legkirekesztőbb a világon” – ezt Bencsik János írta a Mandiner birtokba került korábbi cikkében. A zsidóveréssel hencegő Szávay Istvánt váltó politikust a volt jegybankelnök óvodaalapítása is zavarta. Bencsik szerint zsidó óvodába folytak Simor András milliói. 2013-ban pedig a melegfelvonulással kapcsolatban fogalmazta meg véleményét. Zsidó istentiszteletről beszélt és obszcén kifejezéseket használt a homoszexuálisokkal kapcsolatban.

Bencsik János tagadta, hogy korábban bárki számára sértő megnyilvánulásokat tett volna. A képviselő szerint, ezek a kijelentések csak kiragadott mondatok és a teljes cikket elolvasva továbbra is vállalhatóak tartja régi írásai is. Megkérdeztük, miért nem válaszol kérdéseinkre sem ő sem pedig Jakab Péter, akinek korábban több rasszista kijelentése volt. És miért mindig Szilágyi György a párt szóvivője hárítja el a sajtó érdeklődését.

„Úgy gondoljuk, hogy mivel, bár különböző tévék és csatornák teszik fel ezeket a kérdéseket a megrendelő személye ugyanaz, ugye a kormánypárt. A legjobb, hogyha ezeknek a különböző helyről érkező kérdésekre egy helyen kapnak választ” – mondta Bencsik.

A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár szerint a képviselők kicserélődése sem hozott változást a Jobbik politikájában.

„Az újonnan belépő pontosan ugyanolyan antiszemita és kirekesztő megfogalmazással vagy felfogásokkal rendelkezik. Ez egy dologra mutat rá, hogy a Jobbik alapvető természete nem változott meg, egy ugyanolyan náci szélsőséges párt, mint mindig is volt” – mondta Kovács Zoltán.

Az államtitkár hangsúlyozta: a Jobbik hiába tesz folyamatosan egyre nagyobb erőfeszítéseket azért a hazai és nemzetközi színtéren is, hogy fehérre mosdassa magát, a párt alaptermészetet nem tudják megváltoztatni.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!