2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Bayer Zsolt: Sárga kígyó

Bayer Zsoltnak a Magyar Nemzetben megjelent vezércikke.

  • Bayer Zsolt: Sárga kígyó

„Aki szerint az országos vakcinálás, nem pedig az országos tesztelés a megoldás, az nem szakember, az hülye!” Fenti veretes megállapítás Igor Matovič szlovák miniszterelnöktől való, aki még hozzá tette: „Halott emberek sírján táncol az, aki fiktív megoldásokat keres az országos tesztelés helyett.” Ez így elsőre nekünk azt jelenti, hogy a szlovák kormányfő szerint a vakcinázás „fiktív megoldás”, és aki oltani akar, nem pedig tesztelni, „az hülye”. Rendben. Ez is egy vélemény.

A gyomrom összeugrik, ha arra gondolok, mi lenne itt, ha ezt mondjuk a magyar miniszterelnök jelentette volna ki. De „bezzeg Szlovákiában” ez is elmegy. Mindenesetre a járvány kezelésére vonatkozó véleményeket olvasva megint csak Nagy Lajos Képtelen természetrajza jut az ember eszébe: „Jeles kígyók még: a repülő kígyó, a budai sikló, a rája, a lazac és a vízi göreb. Érdekes lenne még egy kis rövid sárga kígyó lila kecskeszakállal.” Van olyan is. Mármint lila kecskeszakállas.

Például Szabó Tímea (van-e, ki e nevet nem ismeri?) a minap bement az ATV stúdiójába, ahol hosszan kifejtette: Orbán azért lassítja az emberek beoltását, hogy így fenntarthassa a rendkívüli állapotot, ne lehessen tüntetni, ne lehessen ellenzéki előválasztást tartani, és így betonozza be a hatalmát. Ezt követően két nappal a HVG hosszú elemzést írt a járvány kezeléséről, és kifejtették, hogy Orbán azért erőlteti a kínai vakcinát, mert ha sikerül minél hamarabb beoltani az országot, akkor gyorsan visszatérhet az élet a normális kerékvágásba, és Orbán így akarja bebetonozni a hatalmát.

Apropó, vakcina! Amikor Orbán közölte, hogy Brüsszel elrontotta a tárgyalásokat vakcinaügyben, és azért nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű oltóanyag az unióban, akkor megírták, hogy Orbán Brüsszelre mutogat, hárítja a felelősséget, így akarja bebetonozni a hatalmát. Két nap múlva a finn miniszterelnök közölte, hogy Brüsszel elrontotta a tárgyalásokat vakcinaügyben, és ezért nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű vakcina az unióban. Teljesen nyilvánvaló, hogy a finn miniszterelnök is Orbán hatalmát akarja bebetonozni…

Apropó, kínai vakcina!

Orbán bejelentette, hogy az ország tárgyal Kínával vakcinaügyben, és ha a magyar hatóság engedélyezi, akkor a kínai vakcina azonnal és nagy mennyiségben áll rendelkezésre. Erre elmondták, hogy Orbán meg akarja gyilkolni az ország népét, és így akarja bebetonozni a hatalmát. Pár nap múlva kiderült, a fél unió Kínában előszobázik vakcináért. Mindenesetre az Európai Néppártból egy bizonyos Peter Liese, az egészségügyi kérdésekben illetékes szóvivő (hűha!) kijelentette, Európának nincs szüksége kínai vakcinára.

Aztán felharsant a kórus, hogy a magyar miniszterelnök „nyomás alá helyezte” a magyar hatóságot annak érdekében, hogy minél előbb engedélyezze a kínai vakcinát. Mert így akarja bebetonozni a hatalmát. Két nap múlva pedig megírta a Mérce, hogy „az európai uniós szervek nyomás alá helyezték az EMA-t, hogy mielőbb engedélyezzék a Pfizer vakcináját az Európai Unió tagországaiban”. Sőt: „Például Stella Kyriakides, az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős európai biztosa az egyik levél szerint egy november 12-i megbeszélésen úgy fogalmazott, hogy »miután elkötelezték magukat, hogy minden tagállam egyszerre kapja meg az oltást«, a gyógyszerügynökség a késlekedése miatt »ne kényszerítse« őket arra, hogy az EMA-t megkerülve a nemzeti eljárásrendet kövessék.”

Tényleg. Mi is lenne, ha mindenféle nemzetek dönthetnének a sorsukról… Itt tartunk most. És akkor a tízmillió virológusról és farmakológusról még szót sem ejtettünk. A szlovákok meg újra letesztelik az egész országot, mert a vakcinázás „hülyeség”. Ahová nézek, kis sárga kígyók mászkálnak, lila kecskeszakállal.

 

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!