2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Bayer Zsolt: Ez az átkozott bizonytalanság

Bayer Zsoltnak a Magyar Nemzet Online poszt-trauma rovatában megjelent írása.

  • Bayer Zsolt: Ez az átkozott bizonytalanság

Teljesen elbizonytalanodtam.

Mert itt van Szlovákia, a „bezzegország” – igaz, a hazai földön ideiglenesen állomásozó ellenzék és a sajtója szerint minden ország „bezzegország”, minden és mindenki gyöngyharmat, csak mi vagyunk a trágyalé. Sebaj, ezt megszoktuk. De mit kezdjünk most ezzel a szlovák „bezzegséggel”?

Kezdetben volt ugye a tesztelésmánia. Csak az volt a normális, európai, demokratikus ország, amelyik állandóan, reggeltől estig tesztelt. (És persze csak így lehetett megállítani a járványt.) Szlovákia aztán nem viccelt, letesztelte úgy kétszer az egész lakosságát. Aztán mindjárt az első tesztelés után rémisztően megugrott a fertőzöttek száma, most pedig éppen Szlovákia van az egyik legnehezebb helyzetben az egész unióban, és egészségügyi rendszere az összeomlás határára jutott. Ma ott tartunk, hogy a „bezzeg” Szlovákia más országoktól kér segítséget, és hál’ Istennek kap is, például a mindenben és mindig pocsékul és kritikán alul teljesítő Magyarországtól.

Aztán, mikor túlestünk az ideiglenesen hazánkban állomásozó hadsereg tesztmániáján, jött a vakcinahisztéria.

Az összes hülye politikusuk meg még annál is hülyébb újságírójuk elvégzett egy kétnapos tanfolyamot, és mindegyik Nobel-díjas virológussá vált. (Ezek amúgy 48 óra alatt mindenre ki tudják képezni magukat, és attól kezdve megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatásokat tesznek. Ezeknél már csak a Facebook-kommentelőik nagyobb zsenik, azok a lyukacsos, enyhén pörköltszaftos atlétáikban simán helyre tesznek bárkit, orvost, professzort, kutatót, egyetemi tanárt, azok tényleg mindent tudnak vírusról és vakcináról, csak a „lesz-t” írják két esszel, de hát mindenre nekik sem lehet idejük.)

Szóval jöttek az ideiglenesen itt-tartózkodók, és kinyilatkoztatták, hogy az orosz meg a kínai vakcina nem jó, ártalmas, veszélyes, meg különben is, az az Orbán üzleti érdeke, mi egyéb. És Szlovákia ismét előlépett „bezzegországgá”, hiszen a „szlovákok bezzeg nem vásárolnak orosz vakcinát”, mert a szlovákok európaiak és demokraták, nem mucsaiak és diktátorok, mint mi.

Mai hír: Szlovákia kétmillió adag Szputnyik-vakcinát vásárolt, az első néhány százezer már meg is érkezett a kassai katonai reptérre. Na most a Szputnyik az az orosz vakcina.

És ettől teljesen elhatalmasodott rajtam a bizonytalanság. Mármint ami az ellenzék és a sajtója elme- és idegállapotát illeti. Szóval nem tudom eldönteni, hogy ezek pusztán idióták vagy gazemberek, esetleg a kettő kombinációja.

Olyan bizonytalan vagyok, mint a viccbéli féltékeny férj.

A viccbéli féltékeny férj egy délután váratlanul hazamegy, hogy ellenőrizze a feleségét. Benyit a hálószobába, de zárva van. Benéz a kulcslyukon, és a következő kép tárul a szeme elé: odabent a felesége egy idegen férfi társaságában pezsgőzik. Nevetgélnek. Majd az asszony vetkőzni kezd. Leveszi magáról a ruháját, kilép a cipőjéből, majd a melltartójától is megszabadul, de azt felakasztja a kilincsre. Ettől kezdve a féltékeny férj nem lát semmit. Kiegyenesedik, és inkább csak magának dörmögi, mérgesen, szomorúan: – Istenem, csak ne lenne ez az átkozott bizonytalanság…

Igen. pontosan ez a bizonytalanság gyötör engem is az ellenzék és a sajtója elme- és idegállapotát illetően. Még szerencse, hogy közben a szlovákok is beoltják magukat, mindennel, ami rendelkezésre áll. Például Szputnyikkal.

Tudják: az az orosz vakcina…

Bayer Zsolt

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!