2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Belföld

Bayer Zsolt: A Rózsa neve

Bayer Zsoltnak a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikája.

  • Bayer Zsolt: A Rózsa neve

Rózsa Péter, az ördög töke sátánista szerzetesrend perjelje azt a megbízatást kapta I. Szemlőhegyi Ferenctől, hogy bármi áron feketítse be és lehetetlenítse el I. Felcsúti Viktort, a fejedelmet, s ehhez felhasználhatja a fejedelem családját is, beleértve kiskorú gyermekeit.

Valahogy így kezdődhetne a budapesti A Rózsa neve sztori, ám az utolsó pillanatban megérkezett Baskerville-i Vilmos (esetünkben Milkovics Pál), és leleplezte a sátánista szerzetest. (Függöny, taps…)

Igen, végül is ez most valamiféle happy end. Már ami a kirúgást illeti. De miért gondolják egyesek újra és újra, hogy a családtagok, különösképpen a kiskorú vagy akár nagykorú gyermekek felhasználhatók a politikai küzdelmekben? Ez az igazi kérdés.

És bizony, a másik oldal (a sátánisták) ebben is rosszabbul állnak. Azok már 2002-ben bevetették a politikai kampányokban lejáratás céljából a gyerekeket. Az akkor még fölöttébb kiskorú Ráhel először került a patkánymédia híreibe, méghozzá egy ordas hazugság kapcsán, amely szerint a balesetet szenvedő Orbán Viktor magára hagyta lányát és elment a helyszínről. Hát persze…

Ezek ugyanabban az időben Orbán feleségét sem kímélték, miután elkezdték azt terjeszteni, hogy a miniszterelnök félholtra verte az asszonyt, akit titokban egy kórházban ápolnak. Lévai Anikónak be kellett mennie egy tévéstúdióba, hogy megmutassa: nincs összeverve…

Az akkori sátánisták mind megvannak még, csak azóta kicsit magasabb pozíciókba kerültek. Aztán persze sorra került Gáspár, további alkalmakkor Ráhel, egy Ezalényeg.hu nevű trágyadomb pedig egyebek mellett azzal a címmel jelentkezett a minap, miszerint mennyit fog örökölni Orbán, ha „meghal az apja”.

Gusztusos nem? Ezeknek tényleg semmi sem szent.

Család, gyerekek, házastársak, szülők – előbb-utóbb mindenki sorra kerül. Vagy szenvedő, megvert áldozatként, vagy módfelett gazdagodó kivételezettként, vagy csak azért, mert egy horvátországi autópályán, ahol közel-távol sehol egy használható kuka, a benzinkút melletti parkoló szélén hagyott egy becsomagolt pelenkát. (Ahol amúgy már úgyis hegyekben állt a szemét.)

Ezzel vannak elfoglalva, de ha kell, akkor sorra kerül a gyerek vélt vagy valós vallási meggyőződése, világnézete, a gyerek szerelmi élete, a legelképesztőbb példa az ilyesféle ocsmányságra, amikor a férjezett és első gyermekével várandós Orbán Ráhel háta mögött egy Katz Dávid nevű fehérjehalmaz azt találgatta „viccesen”, hogy vajon ki lehet a gyerek apja. A főnöke, bizonyos Nagy József pedig a felháborodásra reagálva azt bírta mondani, hogy ez nem volt etikátlan. (Hát persze, hogy nem.)

Rózsa, az ördög töke sátánista rend perjelje most elhasalt, kirúgták. Valakinek a környékén volt annyi jó ízlése, és szerencsére annyi hatalma is, hogy eltakarítsa a perjelt a közelből. De sajnos ezek afféle elszigetelt, apró kis takarítások. Mint amikor berúgják a kutyagumit az ágy alá. Aztán megérkezik az elöljáró vagy a család, körülnéz, mindent rendben talál és elmegy. Ám az ágy alatt ott fog bűzleni az excrementum, ráadásul úgy, hogy már el is van felejtve. Így aztán minden folytatódik, minden marad a régiben.

Rózsa Péter sátánista perjelnek nyilván már megvan az új helye, ­­­­­­­­ugyanis jó sátánistából odaát sosem elég. Ha máshol nem, hát majd az Ezalényeg.hu vagy a Zsúrpubi felveszi soraiba, ott ugyanis csupa ilyen található.

Fogunk még vele találkozni. Ugyanis tényleg nem volt nagytakarítás.

Bayer Zsolt

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!