2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Belföld

Bármikor lehet igényelni a nyári gyermekétkeztetést

Bármikor lehet igényelni a szünidei gyermekétkeztetést, a támogatás nincs időhöz, csak vagyoni helyzethez kötve - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton az M1 aktuális csatornán.

  • Bármikor lehet igényelni a nyári gyermekétkeztetést

Rétvári Bence emlékeztetett, hogy a kormány már korábban 54-ről 70 napra növelte a szünidei gyermekétkeztetésre igényelhető napok számát. Ugyanakkor megváltozott a rendszer is, hiszen

AZ A CSALÁD IGÉNYELHETI EZT AZ ÉTKEZTETÉST, AHOL AZ EGY FŐRE (A GYERMEKEKET IS BELESZÁMOLVA) ESŐ JÖVEDELEM NEM ÉRI EL A NETTÓ 172 900 FORINTOT.

Ez körülbelül 100 ezer ember.

AZOK SZÁMÁRA, AKI EZT KÉRI, AKÁR NYÁR KÖZBEN, MENET KÖZBEN IS - EGYIK HÉTRŐL A MÁSIKRA - A LEHETŐSÉG NYITVA ÁLL, ÉS SOHA EGYETLEN TELEPÜLÉSNEK SEM MONDTUK AZT, HOGY EZT NEM FINANSZÍROZZUK, MERT NINCS FORRÁS

 - fogalmazott Rétvári Bence.

Elmondta azt is, az elmúlt években három olyan kormányzati támogatásra is lehetett jelentkezni, amely az önkormányzati, tehát az iskolákra, óvodákra, bölcsődékre és szociális intézményekre főző konyhák megújítását célozták. Elhangzott, hogy 2015 óta 480 önkormányzat konyhája újult meg.

Rétvári Bence hangsúlyozta, 2010-ben 600 millió forintot költöttek arra, hogy minden diák hozzájusson az egészséges élelmiszerhez. Most ez az összeg eléri a hatmilliárd forintot: ebből a pénzből mintegy félmillió gyerek kaphat gyümölcsöt, zöldséget, valamint tejet, tejterméket az iskolákban.

FOTÓ: MARTON SZILVIA - ORIGO

Origo/M1

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Magyar Péter pártjának listáján is megjelentek Soros emberei

Magyar Péter pártjának listáján is megjelentek Soros emberei

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a pártja jelöltjeinek listáját. A jelöltek közül többen olyan álcivil, Soros-közeli szervezetekben is dolgoznak, ami miatt felvetődik a kérdés, hogy ezek az emberek kinek is az érdekét képviselnék Brüsszelben – írja a Tűzfalcsoport.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!