2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Baloldaliak is támogatják a kormány új intézkedéseit

A kormányellenesek több mint kétharmada támogatja az Orbán Viktor által bejelentett intézkedéseket – derül ki a Real-PR 93 kutatásából. A 200 ezer forintos minimálbér bevezetésével értenek egyet a legtöbben a megkérdezettek közül, de a családi adóvisszatérítésnek is 80 százalékos a támogatottsága.

  • Baloldaliak is támogatják a kormány új intézkedéseit

„A teljes népesség 80-90 százaléka, de a kormányelleneseknek is több mint kétharmada támogatja az Orbán Viktor által a Világgazdaság konferenciáján bejelentett intézkedéseket.

Ritka egyetértés ez a magyar társadalomban – írja legfrissebb, a Magyar Nemzethez z eljuttatott kutatásában a Real-PR 93 közvéleménykutató cég.

Orbán Viktor június 9-én, a Világgazdaság konferenciáján három fontos gazdaságpolitikai intézkedést jelentett be, amelyekkel Magyarország újraindulását kívánja a kormány elősegíteni a járvány után. Noha a mindenkori kormányoknak – ahogy a miniszterelnök is hangsúlyozta – eredményfelelőssége van,

a sikerességhez fontos az is, hogy szándékaikat és céljaikat a társadalom támogassa. A most bejelentett elképzelések esetében az össznépi egyetértés biztosított”

– állítják a kutatáshoz mellékelt magyarázatban a közvéleménykutatók.

A minimálbér látványos, közel húsz százalékos emelésével az összes megkérdezett 90 százaléka egyetért. Noha a kérdésben is hangsúlyt kapott, hogy az intézkedést a kormány tervezi, a kormánnyal szemben összességében kritikus polgárok 84 százaléka is inkább jó döntésnek nevezte a kétszázezres minimálbért.

A kormánykritikusoknak csak 12 százaléka gondolta mindezt rossz döntésnek, vélhetően a döntéshozó kiléte és nem a döntés tartalma miatt.

A védekezésben résztvevőknek nyújtandó tíznapos pluszszabadság ötletével kapcsolatosan szintén teljes egyetértés van a társadalomban Az összes megkérdezett 89, de a kormánykritikusok 87 százaléka is azonosult vele.

A legnagyobb vitát a családi adóvisszatérítés egyszeri intézkedése váltotta ki – jegyezték meg. Hozzátették:

Ötből négyen még így is egyetértenek a költséges, de valódi segítséget jelentő tervezettel.

A kormánnyal szimpatizálók esetében ez, a többi kérdéshez hasonlóan, kilencven százalékos támogatottságot ért el. A kormánykritikusok azonban kevésbé lelkesek, csak kétharmaduk sorakozott fel a döntés mögé, negyedük viszont nem. Mindez összefügghet azzal is, hogy a kormánykritikusok e jelentős lépés politikai következményeitől tartanak, feltételezhetik, hogy az általuk nem kedvelt kabinet választási esélyeit is növeli – magyarázták a közvéleménykutatók.

Az 1000 fős, országos reprezentatív telefonos kutatás, 2021. június 14–16. közötti kérdezéssel készült, hibahatára legfeljebb plusz-mínusz 3,1 százalék.

Magyar Nemzet

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Büszke lehet Európai Parlamenti munkájára a magyar baloldal?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!