2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Belföld

Balog Zoltán: Fontosak az alapértékek

Fontos kérdés, hogy vannak-e még olyan értékek, amelyek a Fideszt összekötik azokkal a pártokkal, amelyek az Európai Néppártban vannak – ezt mondta a miniszterelnöki biztos az Echo TV-nek.

  • Balog Zoltán: Fontosak az alapértékek

Balog Zoltán hangsúlyozta: lényeges az is, hogy ezek a pártok mit gondolnak Európa jövőjéről: fel kell-e számolni a nemzetállamokat, vagy erős nemzetekre van szükség.

A mi oldalunkról is fel lehet tenni ezt a kérdést: vajon ők megfelelnek-e még azoknak az értékeknek, azoknak az elveknek, annak a küldetésnek, amivel az európia kereszténydemokrácia második világháború után Adenauertől elkezdve Helmut Khol-on át a mai napig nemhogy sikeres volt, hanem Európát úgy erősítette, hogy az európai keresztény identitást úgy erősítette, úgy képviselte hogy jót tette EU-nak, tehát ezekről az értékekről beszélünk – mondta az Echo TV-ben a korábbi emberi erőforrás miniszter. 

A bevándorlást támogatják azok a tagpártok, amelyek ki akarják zárni a Fideszt a Néppártból – ez pedig az Alapjogokért Központ vezető kutatójának a véleménye. Pócza István szerint az uniós választások előtt a Néppárt csak gyengülne azzal, ha kizárnák a Fideszt.

Európai választási kampányban húzni egy olyat, hogy akkor azt mondják, hogy akkor kezdjünk el arról vitázni, hogy kit zárunk ki, vagy kit nem zárunk ki, az tulajdonképpen a Néppártnak a szétverését is okozza, vagy okozhatja, de mindenképpen egyébként politikai szempontból meggyengül. Hát hogyha átnézünk a többi másik oldalra, átnézünk akár csak az SND-re, átnézünk az AD-ra, hát ott nem látjuk ezt a fajta bizonytalanságot. Van egy csúcsjelöltjük, van egy nagyon határozott elképzelésük, tartják magukat a koncepcióhoz, kezdik a kampányt, készülnek a kampányra – véli Pócza István.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!