2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Az üzemeltetési jog már Mészáros Lőrincé, az építkezés is az övé lehet

Hír TV

2018. július 21., szombat 16:47

Még el sem kezdődött a beruházás, de máris Mészáros Lőrinc cége kapta meg a Kaposvár melletti Deseda tónál épülő kemping üzemeltetési jogát. A Balatontourist Camping Kft. már a tervezés és a kivitelezés alatt is együttműködik a várossal. Az ellenzék szerint ez annyit jelent, hogy az építkezést is a milliárdos egy másik cége végzi majd.

A Deseda Kemping utoljára a kétezres évek elején fogadott vendégeket, állapota azóta folyamatosan romlott. Kaposvár polgármestere nemrég jelentette be, hogy a város uniós pénzből 3 milliárd forintot költ a tó környékének megújítására, ebből 2,4 milliárdot a kemping építésére.

Tízéves működtetésére pályázatot írtak ki, melyet a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Balatontourist Camping Kft. nyert meg. A megállapodás szerint a cég már a tervezés és a kivitelezés alatt is együttműködik Kaposvárral.

„Azért találták ki ezt a konstrukciót véleményem szerint, hogy akkor Mészáros Lőrinc egyik cége fogja üzemeltetni ezt a kempinget, és nem hiszem, hogy meg fog lepődni bárki, akkor, ha majd megtudjuk a közbeszerzési értesítőből, hogy Mészáros Lőrinc egyik cége, például a ZÁÉV – ami ugye Kaposváron mindent épít – fogja építeni ezt a kempinget is” – mondta Huszka Imre, a kapost.hu szerkesztője.

Mészáros cége az első három évben minimum nettó 4 millió, a többiben pedig minimum 6 millió forint bérleti díjat fizet. Az LMP kevesli ezt az összeget, kezdeményezni fogja a felemelését.

„A Fidesznek az volt a mottója, hogy inkább kerüljenek magyar tulajdonba ezek az egységek, vagy cégek, hogy a magyar embereket gazdagítsák. Hát akkor most Mészáros úr bebizonyíthatja, hogy ezt a hitvallást sajátjaként tekinti-e. Akkor most gazdagítsa Kaposvárt, de nem csak ennyivel, gazdagítsa kétszer ennyivel” – mondta Felder Frigyes, a párt önkormányzati képviselője.

A négycsillagos kemping várhatóan 2020-ra készül el.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!