Nagyon kíváncsi lennék, hányan gondoltak bele a karácsonyfa mellett üldögélve a maga teljességében Ferenc pápa üzenetébe, aki szerint karácsonykor a gyermekre kell tekinteni, aki reményt hozott, pedig szegényként, üldözöttként született, és menekülnie kellett. Születését egy csillag adta hírül. Egy gyerek csillag nélkül nem lehet, és csillag se lehet gyermek nélkül. Mindkettő a karácsony üzenete ma is. Ahogy fogalmazott az egyházfő, a csillagra tekintve tudod, merre van az út, ahogyan a háromkirályokkal történt, a gyermekre tekintve tudod, mit kell szívedben érezned.
Nem tudjuk. Egyre kevésbé tudjuk. A kereszténység ma is a legüldözöttebb vallás szerte a világon. Európa gazdag országaiban pedig örömtáncot lejtenek a gyökerüket vesztett, minden identitásukból kifordult magányos tömegek a bezárt vagy raktárrá alakított templomok körül. A magyar ateisták kezüket dörzsölve reménykednek abban, hogy végre ötven százalék alá esik hazánkban a népszámláláson önmagukat vallásosnak mondók aránya. A miniszterelnökből gúny céltáblája válik, mert kikéri magának, hogy a templomból kijőve dollármilliókból megvásárolt provokátorok vegzálják újságírónak álcázva magukat. A gyermek születését hírül adó csillagot pedig igyekszik láthatatlanná tenni az eltörlés kultúrájának hazudott neomarxista őrület, amelyik már polírozza a vörös neoncsillagait a bugyuta fogyasztóvá züllesztett újproletariátusnak.
Nem jár jobban a születés csodája sem. Önmagukat tudósnak gondoló idióták próbálnak lebeszélni bennünket a gyermekvállalásról.
Túl sok szén-dioxidot termel, túl nagy az ökológiai lábnyoma, minden születendő kisded egy-egy szög a földi élet koporsójába. Így érvelnek a halál kufárjai, mert szerintük a Föld nem bír eltartani nyolcmilliárdnál is több embert, de annyira azért nincsenek bátrak, hogy mindezt ott adják elő, ahol a túlnépesedés valóban probléma. Nem a szétlopott, kizsákmányolt egykori gyarmatbirodalmak szegényeit győzködik, hogy mondjanak le az emberi létezésnek értelmet adó, az örök élet biztosítékának számító reprodukcióról, hanem a keresztény fehér embereket fosztanák meg a hitüktől, a család szentségétől, a nemzeti önazonosságuktól.
Már égett mind a négy gyertya az adventi koszorún, de még vártunk a varázslatos éjre, amikor napvilágot látott a legfrissebb jelentés a magyar demográfia alakulásáról. Azt a zsizsegést, azt az alig palástolt örömmel teli tobzódást, amit a gyűlölet nagymesterei rendeztek, megismerve a novemberi statisztikát… Rémisztő adatok, siralmas számok, negyven éve drámaian fogy a lakosság, és ez megállíthatatlan, rikácsolt a tudálékos propagandagépezet. Mindezt természetesen azért, hogy következtetésként kimondhassák: a Fidesz családbarát politikája nem működik. Fontos lenne ez szerencsétleneknek, hogy ne működjön, mert akkor reménykedhetnének abban, hogy az ő családellenes, nemzetellenes, csak a pusztításban hívő elmebajuk viszont hatékony. De a valóság ennél sokkal bonyolultabb.
A dollárbaloldal lakájmédiájának fizetett propagandistáinál nem követelmény, hogy értsék is azokat az idegen érdekeket, amiket szolgálnak. Számunkra viszont alapvető létkérdés az ellenség stratégiájának ismerete, hogy védekezni tudjunk.
Szerencsére itthon még rá lehet világítani olyan összefüggésekre, amelyek segíthetik a tisztánlátást az ilyen rendkívül összetett problémák esetében is, mint az egy időben tapasztalt népességrobbanás és tragikus népességfogyás. Bogár László rendkívül világosan kifejtette a kettős folyamat lényegét a Magyar Hírlapban: „Az első demográfiatörténeti kérdés talán az lehetne, hogy a nagy birodalmak szakrális kultúráiban évezredeken át miért nem volt sem gazdasági, sem népességnövekedés, és miként tudtak növekedés nélkül is méltóságteljes és gazdag világot teremteni. Mint például az ősi Egyiptomban több mint háromezer éven át.
A teljes cikk IDE kattintva olvasható.
Borítókép: Shutterstock