2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Belföld

Az új szlovák államfőt fogadta Áder János

Áder János meghívására Budapestre érkezett Szlovákia új köztársasági elnöke. Zuzana Čaputova június 15-én lépett hivatalba, ez volt ez volt az első útja Magyarországra. Áder Jánossal beszéltek a klímavédelemről, az energiabiztonságról, a migrációról és a V4-ek kapcsolatáról is. Ezt követően Zuzana Čaputova találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel is.

  • Az új szlovák államfőt fogadta Áder János

Katonai tiszteletadással fogadta Áder János köztársasági elnök szlovák kollégáját. Zuzana Čaputová először jár Magyarországon, június 15-én iktatták be, miután elődje lemondott a posztjáról.

A két államfő csaknem egyórás megbeszélést folytatott egymással. Több témát is érintettek, például a klímaváltozás, az energiagazdálkodás, energiabiztonság kérdését is. Áder János kiemelte: a migrációról is hasonlóan gondolkodik a két ország, egyetértenek abban, hogy Európa külső határait meg kell védeni az illegális bevándorlóktól, és a segítséget oda kell vinni, ahol arra rászorulnak. Ahol pedig már megtörtént a baj, azt nemzetközi összefogással kell orvosolni.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!