2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Az új év első újszülöttjeit köszöntötték

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára azt kívánta az év első újszülöttjeinek és családjaiknak, hogy generációkon keresztül jó egészségnek örvendjenek.

  • Az új év első újszülöttjeit köszöntötték

 

Horváth Ildikó az új év első fővárosi babája és családja köszöntése előtt szerdán a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházban hangsúlyozta: a kormány családbarát szülészeteket épít Magyarországon.

Közel tízmilliárd forintból olyan fejlesztések zajlanak az országban, amelyek a családalapítás, a gyermekvállalás és a gyermek születése körüli eseményt, illetve a szülés méltóságát támogató közeget, valamint a magas technikai felszereltséget, szakmai tudást elérhető közelségben biztosítják

- tette hozzá.

 
Éjfél után 25 perccel felsírt Elvira a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, így ő lett a főváros első idei gyereke.
 

Az államtitkár gratulált a fővárosban elsőként 0 óra 25 perckor született kislány mellett az országban elsőként, egyaránt 0 óra 1 perckor Nagykanizsán és Baján világra jött kisfiúknak és családjaiknak is.

Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta:

január elsejével a családvédelmi akcióterv két újabb intézkedése - a nagyszülői gyed és a négygyermekes édesanyák élethosszig tartó személyi jövedelemadó-mentessége - lépett életbe.

Tájékoztatása szerint a babaváró támogatást - a családvédelmi akcióterv legsikeresebb intézkedését - már 60 ezren igényelték, jobbára a tízmillió forintos maximális összeggel. Hozzátette:

a kormány már 500 milliárd forinttal támogatta a fiatal párokat abban, hogy életüket elindíthassák, vágyott gyermekeik megszülethessenek.

Révai Róbert, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház orvosigazgatója közölte: az intézményükben 0 óra 25 perckor született leánygyermek és édesanyja is egészséges.

Az orvosigazgató elmondta: a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és intézményei 150 millió forint pályázati forrásból valósítanak meg egyrészt műszerbeszerzést, másrészt infrastrukturális beruházást, melynek során három új szülőszobát is kialakítanak. Hozzátette: két másik projekt is folyamatban van a kórházban: a sürgősségi osztály fejlesztése, valamint a zöldmezős beruházásként a kórház területén épülő új XVII. kerületi szakorvosi rendelőintézet kialakítása, melyek terveik szerint 2020 első felére valósulnak meg.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója az intézmény Útravaló CD-jével köszöntötte az év első fővárosi újszülöttjét. A kiadványt - melynek tartalma minden évben más, az idei az operaház énekkarának összeállítása - az intézmény egész évben minden magyar újszülöttnek eljuttatja, bevezetve őket a magyar és az európai kultúrába.

Hozzátette: újdonságként a CD-ket az operaház honlapjáról letölthető anyag váltja fel haladva a korral, és csökkentve a kezdeményezés ökológiai lábnyomát.

A főigazgató arról is beszélt, hogy rövidesen átadják a Kőbányán létesülő új operaházi centrumot, az Eiffel Műhelyházat.

MTI - Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!