2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Az országos fővajda is a kábítószer-fogyasztás ellen kampányol

Tiltólistára került a közelmúltban több fiatal halálát okozó dizájnerdrog alapanyaga. A kábítószer-fogyasztás és terjesztés ellen indított kampányt a rendőrséggel együttműködve a cigány fővajda is.

Tiltólistára kerültek annak az új dizájnerdrognak az alapanyagai, amely több fiatal halálát okozta a közelmúltban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A szaktárca hangsúlyozza, hogy az újonnan megjelenő kábítószereket folyamatosan figyelik a hatóságok. Az országos cigányvajda közben kampányt indított a kábítószer-fogyasztás ellen. Országjáró körútjának első állomásán, Békéscsabán felajánlotta a többi vajda segítségét is a rendőrségnek.


Évente 400 halálos áldozatot szednek a drogok Magyarországon. A kábítószerek terjesztői között magyarok és cigányok is vannak – mondta Kállai Csaba fővajda, a Vajdák a Romákért Alapítvány elnöke, aki segítséget ajánlott a rendőrségnek.

A megbeszélés másik témája az uzsorázás volt, amelyet szintén elítélt a fővajda. A Békés megyei vajda arról beszélt, hogy szerinte a bűnözés visszaszorításának leghatékonyabb eszköze az lenne, ha a cigányok földhöz juthatnának.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!