2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Belföld

Az Orbán-Fromager találkozón elhangzott: a magyaroknak joguk van megvédeni a határaikat

A keresztényüldözésről és Európa hagyományos értékeinek megvédéséről volt szó Orbán Viktor miniszterelnök és Marc Fromager, a Szükséget Szenvedő Egyház (ACN) franciaországi szervezete igazgatójának szerdai megbeszélésén a Karmelita kolostorban.

  • Az Orbán-Fromager találkozón elhangzott: a magyaroknak joguk van megvédeni a határaikat

A segélyszervezetnek több, Magyarországgal közös projektje is volt már, például 2017-ben az iraki Tell-Aszkuf keresztény kisváros újjáépítése.

A megbeszélésen Fromager elmondta, sokat járt a Közel-Keleten és sok megégett ikont látott:

a radikális muszlimok leginkább a szent tárgyakat, szent helyeket pusztítják. Az üldözött keresztények számára az egész év nagyböjt, minden nap nagypéntek - fogalmazott, hozzátéve: becslések szerint 200 millió keresztény, vagyis Krisztus követőinek 10 százaléka nem gyakorolhatja hitét teljesen szabadon.

A tárgyaláson kitértek a világ más területein zajló egyházellenes támadásokra, így az ázsiai keresztények üldözésére is, illetve beszéltek az egyre inkább elvilágiasodó Európa problémájáról is.

Orbán Viktor és Marc Fromager egyetértett abban, hogy a nyugati bevándorláspolitika a migránsokkal együtt a Közel-Kelet problémáit is importálja. Franciaországnak például már vannak "elveszített területei", ahol az állam helyett szalafista prédikátorok jelentik a törvényt - hangzott el.

Marc Fromager szerint minden országnak a sajátosságai szerint kell a menekültkérdéshez viszonyulnia. Kifejtette:

a magyarokban bűntudatot akar ébreszteni a média és Brüsszel. Ma már azonban a francia átlagpolgár is egyre gyanakvóbb a sajtóban olvasottakkal, látottakkal szemben, aggódik a migrációs invázió miatt, így egyre könnyebben megérti, hogy a magyaroknak joguk van megvédeni a határaikat - idézte fel egy korábbi előadását az ACN igazgatója.

A magyar miniszterelnökkel egyetértettek abban, hogy a keresztényi segítségnek az a legjobb módja, ha a konfliktusok helyszínén tesznek meg mindent a békéért: azok, akik a háborús helyzet elől a határ menti táborokba menekülnek, még hazamehetnek, ám Európából soha nem fognak visszatérni.

Orbán Viktor és Marc Fromager az európai népesedési válságról is eszmét cseréltek, megállapították:

a kezelésére két megoldás létezik. Vagy szorgalmazzák a születéseket azzal, hogy a politika középpontjába a családok érdekeit helyezik, vagy pedig a migrációs áramlatokat szorgalmazzák. Ma Nyugat-Európa csak az utóbbi megoldást használja, de ezzel veszélybe sodorják a kontinens jövőjét - hangzott el a találkozón.

Marc Fromager Az Egyház a Világon című folyóirat főszerkesztője is. Rendszeresen publikál a keresztényüldözés és vallásszabadság témájában.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!