A rendőrség eddig 599 esetben járt el a múlt hét óta érvényben lévő kormányrendeletben meghatározott védelmi intézkedések megszegése miatt - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a pénteki online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert alezredes tájékoztatása szerint közérdekű üzem megzavarása, valamint a kereskedelmi üzletekben és közintézményekben a védelmi intézkedések megszegése miatt 43 rendőri intézkedést kezdeményeztek; 20 esetben pedig nem vagy nem megfelelő módon viselték a maszkot a tömegközlekedési eszközökön.
Utóbbi során 16 embert figyelmeztetésben részesítettek a rendőrök, a többi esetben pedig szabálysértési feljelentést tettek - tette hozzá az alezredes.
Müller Cecília elmondta 1322 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és 17 ember meghalt a vírusban. Az országos tisztifőorvos szerint látható, hogy Európához és a világ többi országához hasonlóan Magyarországon is emelkedik a beazonosítottak száma, ezzel együtt az elhunytak száma is.
Az elmúlt 24 órában 12294 PCR tesztet végeztek. Hozzátette, tegnap a kormányzat megerősítette azt a szándékát, hogy továbbra is biztosítja az eddigiekhez hasonlóan a laboratóriumi vizsgálatokra szükséges finanszírozási összeget.
Kiemelte, a második hullám egy olyan felfutó szakaszába érkeztünk, mely egyik országot sem kíméli.
Az elmúlt 24 órában különösen megemelkedtek az esetszámok: Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában, Horvátországban, Csehországban és Lengyelországban.Müller Cecília elmondta, Franciaországban közel 14 ezer esetet jelentenek naponta.
Kiemelte, továbbra is nagyon fontos a távolságtartás, maszk hordás és fertőtlenítés, kézmosás.
Az országos tisztifőorvos elmondta, jellemzően szív-és érrendszeri betegségekkel hunynak el az inkább idősebb, 60 év fölötti emberek. Hozzátette, bizalommal forduljon mindenki házorvosához, akinek javaslatait feltétlenül be kell tartani.
A téli hónapok előtt, a hidegebb idő megérkeztével fontos, hogy a szervezetet különböző vitaminokkal megtámogassuk – emelte ki Müller Cecília, aki rendkívül fontosnak nevezte a megfelelő folyadék bevitelt is.
Az influenza elleni védőoltással kapcsolatban elmondta, hogy mindenképpen, leginkább a krónikus megbetegedésben szenvedők éljenek az ingyenes influenza elleni védőoltással.
Az Operatív Törzs jelenleg 33 óvodában, és 6 iskolában rendelt el rendkívüli szünetet, valamint az iskolai hőmérőzés is kezdetét vette.
Kapcsolódó cikkeink:
Megkapta az engedélyt a favipiravir hatóanyagú gyógyszer a klinikai tesztekre
Trükköznek a szolgáltatók a hatósági áras tesztekkel
Az SZTE klinikáján kezelhetik először a betegeket a favipiravir hatóanyagú gyógyszerrel
Hír TV