2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Az MSZP szerint Lackner Csabával nem lehet mit csinálni

Nem lehet tudni, hogy mikor fosztják meg a korrupciós botrányba keveredett Lackner Csabát bizottsági posztjától. A kispesti testület ugyanis hivatalosan még ki sem tűzte a következő ülés időpontját. A kerület Fideszes képviselője szerint ha az ellenzék el akarná távolítani Lacknert azt már az alakuló ülésen megtehette volna.

  • Az MSZP szerint Lackner Csabával nem lehet mit csinálni

Lackner Csaba, ha nem mond le a mandátumáról, el kell viselni. Ez van. Bizottsági helyet nem kap, frakcióba nem ül. Ez egy baklövés volt, kész. A hivatal dolgozói meg figyeljenek oda, hogy mikor mit terjesztenek a testület elé

- így kommentálta az MSZP választmányi elnöke, Kunhalmi Ágnes, hogy a korrupciós botránya miatt a pártból eltávolított Lackner Csaba beülhetett a kispesti önkormányzat képviselői közé sőt a szociális és lakásügyi bizottság alelnöki pozícióját is megkaphatta.

Az alakuló ülés után a Momentum a szocialista polgármesterrel azonnal magyarázkodásba kezdett. A kis párt képviselői azt állították: az eredetileg megbeszéltek helyett az alakuló ülésen egy másik listát kaptak kézhez a bizottsági helyekről. Gajda az válaszolta nekik, hogy véletlenül kaptak rossz névsort és újra fognak szavazni.

Az LMP cinikusan reagált a Kunhalmi magyarázkodására. 

Technikailag abban a szempontból a szocialista párt választmányi elnökének van igazsága, mivel Lackner Csaba megnyerte választást és nem kíván lemondani a mandátumáról, annak ellenére, hogy amit az MSZP azért, hogy mondjam a manifeszt emberi léte a teremben az egy olyan dolog, amivel nem nagyon lehet mit kezdeni. Tehát ebből a szempontból igaza van

- mondta az LMP országgyűlési képviselője. Ungár Péter szerint ha Lackner eddig nem mondott le, akkor már nem is fog.

Szerintem, ha az elmúlt hetek eseményei után ennek az úriembernek ez nem született meg ez a döntés akkor nem tudom, hogy mit lehetne még tenni ez ügyben, hogy ezt a döntést meghozza

- tette hozzá.

A Jobbik igyekezett kitérni Lackner Csaba egyértelmű felelősségre vonása alól.

Szilágyi György: Bárki, aki megkárosítja Magyarországot, megkárosítja a magyar embereket, bárki, aki nem megfelelő erkölcsi alapokon végzi a munkáját, azokkal az emberekkel szemben el kell járni – tartozzon bármelyik párthoz is

Riporter: Tehát akkor Lackner Csabával szemben is?

Szilágyi György: Én szerintem egyértelmű volt, amit elmondtam.  

Ha szeretnének megszabadulni Lackner Csabától akkor az alakuló ülésen felszólítják

Ezt már Kispest fideszes képviselője mondta Híradónknak. Dótity Gabriella szerint, ha az ellenzék valóban meg akart volna szabadulni Lacknertől, akkor már az alakuló ülésen megtehették volna.

Egy tiszta rendszernek nem kell elviselnie Lackner Csabát és az olyan személyeket, akik korrupció gyanús vagy korrupciós botrányba keverték saját magukat és párttársaikat. Mi mind a mai napig nem kaptunk egyébként egy hivatalos meghívót a következő testületi ülésről és azt gondolom arról, hogy ami az elmúlt napokban napvilágot látott, hogy itt összekeveredtek a listák és véletlenül kapott Lackner Csaba bizottsági helyet. Hogyha valaki szeretne megszabadulni Lackner Csabától akkor fel sem merül az, hogy ő bármilyen pozíciót kapjon

- fogalmazott az Fidesz önkormányzati képviselője.

Lackner Csaba hivatalosan jelenleg is a szociális és lakásügyi bizottság alelnöke. Azt hogy a Momentum és a kerület szocialista polgármestere mikor váltja be ígéretét és szavazza ki a korrupciós botrányba keveredett politikust pozíciójából egyelőre még nem lehet tudni. A következő testületi ülés időpontját ugyanis hivatalosan még ki sem írták.

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!