2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:15

Belföld

Az MSZP-s Komjáthi beismerte, hogy a baloldal rájátszott a borsodi rasszista szavazatokra Bíró jelölésével

Az MSZP elnökhelyettese elmondta, szerinte Bíró László személye „nem biztos, hogy Borsodban is ugyanolyan ellentmondásos volt” a helyieknek.

  • Az MSZP-s Komjáthi beismerte, hogy a baloldal rájátszott a borsodi rasszista szavazatokra Bíró jelölésével

Az ATV Nap híre című műsorának hétfői vendégei Barkóczi Balázs szóvivő (DK), Komjáthi Imre elnökhelyettes (MSZP), valamint Szakonyi Péter újságíró voltak.

A beszélgetés során Komjáthi Imre elmondta, szerinte Bíró László személye „nem biztos, hogy Borsodban is ugyanolyan ellentmondásos volt” a helyieknek. Mindezt a többi között azzal indokolta, hogy szerinte

„Borsodban, Szabolcsban sok helyen (...) életvitelükből adódóan vagy inkább élethelyzetükből adódóan vannak rasszista emberek”.

Mint fogalmazott:

„Elnézést, most a borsodi fog belőlem beszélni: nem biztos, hogy Borsodban is ugyanolyan ellentmondásos volt ez a személyiség a helyieknek.  (...) Én ezt bátran ki merem mondani, hogy azért Borsodban, Szabolcsban sok helyen, ahol – most lehet, hogy ilyen fura fogalmat fogok használni – hogy életvitelükből adódóan vagy inkább élethelyzetükből adódóan vannak rasszista emberek, azok másként értékelik ezt. Ami nem jó, de ez azt mutatja, hogy van dolgunk kőkeményen, már régen el kellett volna kezdünk egész másként politizálni a vidéken.”

Mandiner

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

A Fidesz-KDNP európai parlamenti kampánynyitóján Orbán Viktor miniszterelnök felidézte, hogy az e heti kétnapos Nemzeti Konzervativizmus Konferenciát (NatCon) három brüsszeli polgármester is megpróbálta betiltani, de a rendezvény végül lezajlott. A kormányfő most elhozta magával a betiltó határozat szövegét. Kiderült, milyen is a brüsszeli jogállamiság.
Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként - mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!