2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Belföld

Az LMP még nem jelölt senkit Demeter helyett

Eddig nem jelölt új delegáltat az LMP a NATO parlamenti közgyűlésébe. Kövér László még decemberben hívta vissza Demeter Mártát, miután a politikus katonai titkokat szolgáltatott ki azzal, hogy nyilvánosságra hozta egy külföldön szolgálatot teljesítő katona nevét. Demeter Márta továbbra is delegáltnak tekinti magát.

  • Az LMP még nem jelölt senkit Demeter helyett

Továbbra sem jelentette be az LMP, hogy delegál-e új tagot a NATO parlamenti közgyűlésébe, miután Kövér László visszahívta Demeter Mártát. Az LMP politikusa kedden úgy nyilatkozott, hogy tagsága érvényben van, pénteken pedig a Fidesz végtelen erőlködésének minősítette az ügyet.

„Egy végtelen erőlködés látszik a Fidesz részéről, én azt javasolnám inkább a kormányzati szereplőknek, hogy arra fordítsanak ilyen hatalmas energiát, hogy például megválaszolja végre a Honvéd Kórház azt az adatigénylésemet, amiből kiderülne, hogy mekkora az orvoshiány” – mondta Demeter.

Az Országgyűlés honvédelmi és rendvédelmi bizottsága kérte Kövér Lászlót, hogy hívja vissza Demeter Mártát a NATO parlamenti közgyűléséből, miután az LMP politikusa katonai titkokat szolgáltatott ki. Demeter Márta ugyanis nyilvánosságra hozta, hogy Orbán Viktor lánya repült katonai gépen, ezzel szemben egy Cipruson szolgálatot teljesítő szintén Orbán nevű katona lánya volt a repülőn.

A biztonságpolitikai szakértő szerint is veszélyeket rejt az, hogy korábban nyilvánosságra került a név, mivel így lenyomozhatóvá és megzsarolhatóvá vált, amire külföldön már volt példa.

„Nem azt akarta nyilvánosságra hozni, de nyilvánosságra hozott tulajdonképpen egy adatot, hogy van egy Orbán nevű katona az alakulatban és ezt nem szabad megtenni” – mondta Gyarmati István.

Az LMP közleményben reagált arra, hogy Kövér László visszahívta Demeter Mártát a NATO parlamenti közgyűléséből.

„Kövér László a NATO parlamenti közgyűlését megvezetve, formális szerepével visszaélve vonatta vissza Demeter Márta delegálását: az LMP ezért a strasbourgi bírósághoz fordul jogorvoslatért és levélben tájékoztatja a NATO-közgyűlés elnökét és az Európai Parlament kapcsolattartó delegációját, hogy kifejezze tiltakozását” – állt a közleményben. 

Az LMP eddig nem jelölt új tagot Demeter Márta helyére, így ő továbbra is delegáltnak tekinti magát. A NATO Parlamenti közgyűlésének hivatalos honlapján azonban már törölték a nevét. Lövétei István alkotmányjogász szerint ilyen esetre a magyar politikában még nem volt példa és nincsenek kidolgozott szabályok sem arra vonatkozóan, hogy Demeter Márta delegáltnak tekintendő, vagy sem.

„Erre nincsenek olyan precíz szabályok, amelyek lépésről lépésre előírják az ilyen lehetőséget. Általában ilyen nem szokott előfordulni, mert a NATO országok, még a frissen felvett NATO tagállam is régi rutin szerinti eljárással dolgozzák le az ilyen jellegű problémákat” – mondta Lövétei. 

A NATO parlamenti bizottságának hét tagja van, amiből négyet a kormánypárt, hármat pedig ellenzéki pártok adnak. Amennyiben az LMP nem jelöl ki új tagot, a szabályok szerint a házelnök egy másik ellenzéki csoportot kér fel új tag delegálására.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!