2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Rózsa Miklós a filmzenekirály 03:00

Az első Orbán-kormány ötlete volt Naffa

Hír TV

2017. december 13., szerda 17:28, frissítve: szerda 21:30

Az első Orbán-kormány ajánlotta Zaid Naffát Jordánia tiszteletbeli konzuljának, annak ellenére, hogy korábban már megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon. Erről az LMP-s Demeter Márta beszélt, miután betekinthetett az üggyel kapcsolatos iratokba. A külügyminiszter szerint a magyar kormánynak nem, csak a küldő országnak volt szerepe a kinevezésben.

Zaid Naffa, Jordánia tiszteletbeli konzulja – egy felvétel tanúsága szerint – 2012 nyarán egy étterem megnyitóján vett részt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter is. Naffa ekkor már több mint egy évtizede élt Magyarországon.

„Ön, miniszterelnök úr, személyesen és kormánya is nyitott az arab világ felé” – így méltatta a magyar kormányt akkor Naffa, aki a mögötte álló Orbán Viktor első miniszterelnöksége idején, 2000-ben magyar állampolgárságért folyamodott, ám azt nem kapta meg, mert megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon. Erről Demeter Márta LMP-s képviselő számolt be, miután betekinthetett az ezzel kapcsolatos dokumentumokba.

„Az is világosan kiderül az iratbetekintés során, hogy az első Orbán-kormány volt az, amely kezdeményezte Jordániánál, és javaslatot tett Zaid Naffa személyére Jordániánál, hogy őt kérjék tiszteletbeli konzulnak. Tehát már akkor kezdődhettek bizonyos üzleti és érdek-összefonódások a magyar kormány és Zaid Naffa között” – közölte szerdai sajtótájékoztatóján Demeter Márta.

Egy tavaly készült képen Zaid Naffa Orbán Viktor vejével, Tiborcz Istvánnal látható egy budapesti kávézó teraszán. A harmadik személy pedig a januárban elhunyt szaúdi milliárdos, Ghaith Pharaon ügyvédje.

 

Zaid Naffa intézte 2014-ben a terrorizmusért akkor nemzetközileg körözött Pharaon magyarországi tartózkodását, aki azért jött Budapestre, hogy a miniszterelnökkel találkozzon.

„Látszik az, hogy itt most már egy bűnszervezetről beszélhetünk. A magyar hatóságok folyamatosan asszisztálnak ahhoz, hogy itt mindenféle terrorizmusért körözött bűnözők vagy szervezett bűnözői csoportok tevékenykedhessenek Magyarországon, abban az esetben természetesen, hogyha Orbán Viktorral, a vejével vagy az ő baráti körükkel üzletelnek” – tette hozzá Demeter.

Az LMP-s politikus szerdán a külügyi bizottságban újabb iratbetekintési kérelmet adott át Szijjártó Péternek. A politikus a Naffa konzullá jelöléséről szóló, 1999-ben megküldött jegyzékre kíváncsi.

„Limitált ráhatásom volt valószínűleg erre a történetre, még 21 éves sem voltam abban az időszakban” – közölte Szijjártó Péter. A külügyminiszter szerint a diplomata kinevezése mindig az őt küldő ország felelőssége, abban a magyar kormánynak nincs szerepe.

– Miért fontos a magyar kormánynak Zaid Naffa személye?
– Hogy egy tiszteletbeli konzuli mandátum mikor jár le, arról a döntést a tiszteletbeli konzult küldő országnak kell meghoznia. Tehát az nem a mi döntésünk, hogy egy másik ország kit nevez ki ide, és kit tart meg itt tiszteletbeli konzulként. Tehát Zaid Naffa valószínűleg a jordánoknak fontos, nem nekünk” – válaszolta a Hír TV kérdésére Szijjártó.

Naffa tavaly ismét kérvényezte, hogy magyar állampolgár lehessen, ám azt a magyar hatóságok nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva ismét elutasították.

A lényeg az, hogy kikkel és miről tárgyal

Nem az a baj, hogy kinevezték Zaid Naffát Jordánia tiszteletbeli konzuljának, hanem az, hogy bizalmas információkhoz juthatott a nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott férfi – jelentette ki Newsroom című műsorunkban Balázs Péter. A volt külügyminiszter szerint az önmagában nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha valaki a kormányfő családja közelébe férkőzik, és gyanús üzletekről tárgyal.

„A tiszteletbeli konzulokat szintén el kell fogadnia Magyarországnak, de nem az az eljárás, mint egy állam diplomata státuszú kiküldöttje esetében. De nem is ez a baj, hallottam előtte, hogy firtatták, hogy milyen státuszban, vagy hogy kerül ide, ki nevezi ki, nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy kikkel és miről tárgyal. S lehet az tiszteletbeli konzul, lehet üzletember, lehet akárki, hogyha a kormányfő családja közelébe férkőzik, és ott gyanús üzletekről tárgyal, akkor ez önmagában – az illető személyétől függetlenül – nemzetbiztonsági kockázat” – emelte ki Balázs Péter.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!