2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Az ellenzék valamit benézett, sikeresnek tartják a tüntetést

A korábbiaknál kevesebb résztvevő ellenére a szocialisták, az LMP és az egyik szakszervezeti tömörülés is sikeresnek tartja a szombati demonstrációkat. Az MSZP szerint az ellenzéki egység az önkormányzati választásokig is kitarthat.

  • Az ellenzék valamit benézett, sikeresnek tartják a tüntetést

Négy helyre hirdettek meg gyülekezőt a tüntetőknek a szombati demonstrációra Budapesten. Ám ott alig néhányan jelentek meg. A belváros blokádja végül elmaradt - a Várkert bazárnál pedig pár ezren gyűltek össze - jóval kevesebben, mint a korábbi demonstrációkon. Többtucatnyi vidéki városban is volt tiltakozás - jellemzően párszáz fős részvétellel. A Magyar Szocialista Párt mégis előrelépésként értékeli a szombati tüntetéseket.

„Azt üzeni a választmány Magyarországnak, hogy ne adjátok fel, az ellenállás folyamatosan növekszik, csak együttműködve tudnak civilek, szakszervezetek és pártok eredményeket elérni, nem is keveset. Köszönjük azoknak, akik tegnap velünk együtt, MSZP-sekkel demonstráltak” – jelentette ki Kunhalmi Ágnes, országgyűlési képviselő.

A Hír TV stábját sem hagyták a tüntetők dolgozni, az ECHO TV egyik kameráját pedig meg is rongálták. A rendőrség előállította és garázdaság gyanújával kihallgatta a 37 éves férfit.

„Nagyon nem örülök annak, hogyha bármilyen erőszakos cselekmény történik, de nyilván az sem egy helyes út, hogyha a riporterek, újságírók provokálják a tüntetőket” – kommentálta a történteket Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.

Az LMP szerint a szombati tüntetés vidéken volt látványosabb. „A budapestin voltak talán kevesebben, nagyon sok vidékin meg többen voltak, amit én alapvetően is fontosabbnak tartok, hogy ez egy országos tiltakozás legyen, de emellett nagyon sok olyan folyamat volt, ami megmutatja, hogy ez a törvény a magyar emberek érdekeivel és véleményével ellentétes” – jelentette ki Ungár Péter elnökségi tag.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint az egész magyarság megmozdult. „Az emberekben növekszik a sztrájkhajlandóság és nyilván azokon a munkahelyeken, ahol élni akarnak a kormánytól kapott rendkívüli kedvezményekkel, a 400 óra túlmunkával és a 36 hónapos munkaidő kerettel, ott szembe kell nézni a szakszervezeti összefogás erejével” – így Kordás László.

A szakszervezetek azonban nem egységesek, a Munkástanácsok elnöke a Magyar Hírlapnak úgy fogalmazott, a szombati akciók ellenzéki pártpolitikai célokat, és nem a munkavállalók érdekeit szolgálták.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

Magyarország EU-elnökségéről, az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktusokról valamint a svájci-magyar gazdasági együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével pénteken a Karmelita kolostorban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!