2019. január 23.,
szerda, Zelma, Rajmund napja

Az egykori lamborghinis ámokfutót kapcsolták le Óbudán

Hír TV

2019. január 14., hétfő 21:05

Az egykori lamborghinis ámokfutót és újabb bandáját kapcsolták le Óbudán drogcsempészet miatt. A nemzeti nyomozó iroda több hónapos megfigyelés után egy mélygarázsban csapott le a gyanúsítottakra. A helyszínen zacskókban és egy kocsi lökhárítójában 200 millió forint értékű kábítószert, 94 millió forint készpénzt és valutát foglaltak le. A banda egyik tagja ismert drogkereskedő, négy éve saját anyjával együtt bukott le, akkor Hollandiából csempésztek kokaint.

„Én jó embernek tarom magam, soha senkit sem bántottam, az igazság pártján voltam, de lehet, hogy nem így kellett volna” – így nyilatkozott még 2015-ben a Hír TV Riasztás című műsorának F. Árpád, aki jogerős börtönbüntetését töltötte kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt.

„2011 június 21-én csapott ránk az NNI, és a házamban találtak 105 gramm tiszta hatóanyag tartalmú kokaint és kokain szennyezett mérleget” – ismertette F. Árpád gyanúsított.

A vád szerint a férfi 60 év feletti édesanyja szállította a kábítószert Hollandiából autóval. A férfi mindent tagadott, állítása szerint egy barátja tárolta nála saját kokainját.

„A 2011 júniusában nálam talált 105 gramm tiszta hatóanyag tartalmú kokain K. Gábor tulajdona volt az és már rég nem szabadott volna nálam lennie” – tette hozzá.

A bíróság nem hitt a férfinek: őt és édesanyját is 8 év börtönbüntetésre ítélték.

A hétvégén viszont Óbudán csaptak le rá és bandájára. A Nemzeti Nyomozó Iroda hónapokig figyelte a csoportot, amelynek tagjai Hollandiából csempésztek kábítószert Magyarországra. A bűncselekmény miatt mások mellett ismét F. Árpádot és édesanyját tartóztatták le, a forgatókönyv is hasonló volt a 8 évvel ezelőttihez.

A rendőrök egy társasház mélygarázsában, a kábítószer kiszerelése közben érték tetten a banda tagjait. A zacskókban és egy kocsi lökhárítójában több ezer ecstasy tablettát és több mint egy kiló kokaint találtak. A raktárként használt lakásban még több kilogramm drogot és 94 millió forint készpénzt és valutát foglaltak le. A kábítószer feketepiaci értéke meghaladja a 200 millió forintot. A nyomozók a bűnszervezet tagjainak feladatát is feltérképezte.

„Megállapították, hogy van, aki a szervezésért felelet, volt, aki kifejezetten a szállítást végezte. Egy autószerelő azzal segítette a bűnszervezet munkáját, hogy Hollandiában beszerelte az egyébként Magyarországon bérelt járműbe a kábítószert, majd Magyarországon azt kiszerelte. És volt egy fiatalember, aki a magyarországi depolakásban, ahonnan aztán később tovább osztották a kábítószert, felügyelt az ingatlanra” – ismertette Gál Kristóf, az ORFK szóvivője.

A nyomozók öt személyt hallgattak ki, ellenük bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem gyanújával nyomoznak.