2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Az ÁSZ-t nem hatotta meg a Jobbik észrevétele

Hír TV

2017. december 23., szombat 13:27, frissítve: szombat 13:53

A Jobbik a nyilvánossá tett észrevételében semmilyen értékelhető bizonyítékkal nem támasztotta alá, hogy 2017-ben nem fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást, dokumentumokkal továbbra sem tudja cáfolni az Állami Számvevőszék bizonyítékokon alapuló, megalapozott megállapításait – közölte a szervezet. „Az ÁSZ ezúton is felhívja a párt figyelmét, hogy az észrevételezés időszakában – december 6–21. között – lett volna lehetőség bármilyen, a Jobbik gazdálkodását érintő dokumentum átadásra, ám ezt a párt ebben az időszakban sem tette meg.” Közleményében a számvevőszék állítja továbbá, hogy a Jobbik ellenőrzésének program szerinti lefolytatását „kizárólag a párt közreműködési kötelezettségének elmulasztása akadályozta meg”.

Azt írják, 2017. október 3-án a Jobbik Magyarországért Mozgalom „többszöri értesítés, illetve helyszíni adatkérés ellenére – a 2015–2016. évek, valamint az ellenőrzés megkezdéséig tartó időszak vonatkozásában – nem tett eleget a számvevőszéki ellenőrzés lefolytatásához szükséges, törvény szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének. A számvevőszéki ellenőrzés akadályozása miatt az ÁSZ az ügyészséghez fordult, amely megalapozottnak találta az ÁSZ jelzését, és elrendelte, majd később 2018. március 6-ig meg is hosszabbította a nyomozást az ügyben.”

A számvevőszék felidézte, hogy október 3-án, majd október 9-én a Jobbik parlamenti frakcióvezetője, valamint gazdasági igazgatója – értesülve a szervezet ügyészségi jelzéséről – „a törvények megkerülésével” utólag próbáltak iratokat átadni az ÁSZ-nak, amelyeket a vonatkozó törvényi előírások értelmében a szervezet nem vehetett át, ugyanis ekkorra már lejárt a törvényben meghatározott adatszolgáltatási határidő.

Korábban a számvevőszék hatósági jelzést kapott a Jobbik 2017. első félévi plakátszerződéseivel kapcsolatban a gazdasági társaságok hirdetési listaáraitól jelentősen elmaradó egységárak miatt, és ezeket a dokumentumokat az ellenőrzés lefolytatása során felhasználja. Az ÁSZ december 6-án elküldte a Jobbik részére a jelentéstervezetet, és közölte, hogy a hatósági kockázatjelzésben rögzített politikai hirdetések kihelyezésére kötött szerződések alapján a párt összesen 331 660 000 forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől, amely a párttörvény 2014. január 1-től hatályos rendelkezései szerint tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül. A hatósági jelzés során az ÁSZ a birtokába került dokumentumokat értékelve, a vonatkozó törvényi előírások alapján állapította meg a tiltott támogatás tényét és mértékét.

Hangsúlyozták, hogy a Jobbik a december 21-én az ÁSZ részére átadott, majd nyilvánosságra hozott észrevételében semmilyen értékelhető bizonyítékkal nem támasztotta alá, hogy nem fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást. „A párt a törvényben is rögzített értékeléssel, illetve dokumentumokkal továbbra sem tudja cáfolni az ÁSZ bizonyítékokon alapuló, megalapozott megállapításait” - írta a szervezet. Felhívta egyúttal a párt figyelmét, hogy az észrevételezés időszakában, december 6-a és 21-e között lett volna lehetősége bármilyen, a gazdálkodását érintő dokumentum átadásra, ám ezt nem tette meg.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!