2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Az ÁSZ megfedte a kevés pénzből gazdálkodó kórházakat, iskolákat

Hír TV

2018. július 26., csütörtök 17:02, frissítve: csütörtök 18:04

Az állami bürokráciacsökkentés hatékonyságát nem vizsgálta, a jóval szűkebbre szabott költségvetésből működő kórházak és iskolák gazdálkodásának eredményességét viszont tüzetesen ellenőrzi az Állami Számvevőszék. 40 intézménynél találtak pazarló gazdálkodást, ami miatt akár a költségvetési támogatásukat is megvonhatnák.

Két éve, hogy a bürokráciacsökkentés jegyében 40 kormányzati háttérintézményt a minisztériumokba olvasztottak – így például a többi közt megszűnt az önálló Országos Egészségbiztosítási Pénztár, illetve az ÁNTSZ is.

„A költségvetés úgy számol, hogy a háttérintézmények mielőtt bemennek a minisztériumokba, 20 százalékkal kell csökkentsék a kiadásokat, ez lehet személyi és dologi kiadáscsökkentés is” – hangoztatta Lázár János, akkori kancelláriaminiszter. Ám a létszámcsökkentés felemásra sikerült, a napi.hu összeállítása szerint az összes költségvetési szervnél 900 milliárd forinttal többet költenek, és 90 ezren többen dolgoznak jelenleg, mint 2010-ben.

„Az én véleményem az, hogy ma többen dolgoznak a közigazgatásban, mint amennyi embernek dolgozni kellene. De semmilyen fűnyíró elv szerű leépítés nem lesz. Ha úgy látjuk, hogy valóban többen dolgoznak, akkor is, számtalan a nemzetközi gyakorlatból is ismert gyakorlat van a létszám csökkentésére, például hogy a nyugdíjasok helyére nem lehet újakat fölvenni, vagy amit az osztrákok is csinálnak, hogy ha például hárman elmennek nyugdíjba, akkor csak az egyikük helyére lehet felvenni új munkaerőt” – mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter.

„Pazarló, rendeltetésellenes felhasználás történik meg a közpénzeknél és a közvagyonnál” – ez már a számvevőszék véleménye – igaz, nem a központi bürokráciacsökkentésről, annak hatékonyságát ugyanis nem vizsgálták. Ellenőriztek viszont 51 más – jellemzően szűkre szabott költségvetésből működő intézményt, köztük kórházakat, szociális és oktatási intézményeket, vízügyi igazgatóságokat. Az ÁSZ szerint 11 intézmény működött megfelelően, 40 nem tett lépéseket a a gazdaságos, hatékony és eredményes működés érdekében.

„Az intézményeink – egy kórház, egy iskola – nem tud elszámolni jellemzően az eredményességgel, a hatékonysággal, transzparens módon, hiteles dokumentumok alapján. Sokkal inkább a jelen számít, a hadigazdálkodás, a hiánygazdálkodás idején levő lobbicélokra használják föl a különféle állításokat” – mondta Domokos László, ÁSZ-elnök.

Azoktól az intézményektől, amelyek pazarolnak, megvonhatják a költségvetési támogatást. „Javaslatokat tettünk az ellenőrzött intézmények vezetőinek a teljesítménykritériumok meghatározására, tehát akár még ezen a területen is az ellenőrzött intézmények vezetői az intézkedési tervet elkészítették, az intézkedési terveket alkalmasnak találtuk arra, hogy a hibákat kijavítsák, tehát így nem került sor és nem kellett ezzel az eszközzel élni” – mondta Holman Magdolna, az Állami Számvevőszék főtitkára.

Az ÁSZ a vizsgálatokat tovább folytatja.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!