2019. augusztus 23.,
péntek, Bence napja

Az ár és a védekezési költségek fenyegetésében élnek

2012. február 20., hétfő 09:10

Jelentős mennyiségű hó van a Duna vízgyűjtő területén, főleg a folyó ausztriai szakaszán. A kisalföldi települések nemcsak az árvíztől, hanem a védekezési költségektől is félnek, több önkormányzat még a két évvel ezelőtti kiadásait sem zárta le, a vis maior források nem fedezték a kárenyhítést.

Két éve 800 ember dolgozott a gátakon a Győr melletti Bőnyben. A három alkalommal is kiöntött Cuhai-Bakony ér 120 házban okozott károkat. Muraközi László bőnyi polgármester a Hír TV-nek azt mondta: hét utcából egyedül a Táncsics utcát tudták rendbe tenni, mert csak erre kaptak úgy pénzt, hogy megoldható legyen helyreállítás a legolcsóbb technológiával.

Hiába volt elrendelve néhány napig katasztrófahelyzet, a bőnyi károk és a védekezési munka költségeinek jelentős részét az állam nem térítette meg. A falunak szűkös költségvetéséből ötmillió forintot kellett a munkálatokra kifizetnie. Muraközi László arról is tájékoztatott: a Bakony-ér mederkotrása a 2010-es ígéretek ellenére elmaradt, és úgy tudja, 2014 előtt semmiféleképpen nem kerül sor a Bakony-ér rendbetételére.

A Mosoni-Duna-parti Mecséren a helyiek önerőből nyúlgátat építettek, az állam pedig ígéretet tett a falutól Lébényig nyúló védmű megépítésére. „Ha védekezni kell, és nincs elrendelve katasztrófahelyzet, akkor a védekezési költség 75 százalékát téríti meg az állam a vis major keretein belül, a 25 százalékát nekünk kell lenyelni” – mondta el Csaplár Zoltán, Mecsér polgármestere, hozzátéve ezt az összeget a község üzemeltetési költségeiből kell elvenni.

A vízügyi szakemberek szerint egyelőre nagyobb árhullámtól nem kell tartani, ellenben minden elöntéssel fenyegetett településnek rendelkeznie kell olyan vízkár-elhárítási tervvel, amit baj esetén alkalmazni tud. Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főosztályvezetője kifejtette: „A településeknek vízkár-elhárítási tervekkel kellene rendelkezniük, de nem minden település képes ezeket elkészíteni, általában pénz hiányában. Hozzátette: szigorú ellenőrzést kezdeményeztek a katasztrófadelemmel, amely az önkormányzati védekezést is felügyeli, és a vízkár-elhárítási terveket felül fogják vizsgálni.

Láng István szerint vízkár-elhárítási tervvel az érintett települések legfeljebb 50-70 százaléka rendelkezik. Egy ilyen munkaanyag ára lakosságszámtól függően 300 ezer forinttól kétmillióig is terjedhet.

Forrás: Hír TV