2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

A szabadság bolond körei

Következik:

Vezércikk 04:00

Az állam megint erősebb volt Kishantosnál

Hír TV

2018. június 19., kedd 18:57, frissítve: kedd 20:00

Ismét pert vesztettek a fejér megyei kishantosiak a Magyar Állammal szemben - a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerint nem voltak elő-haszonbérletre jogosultak, és az állami pályázat feltételeit sem tudták teljesíteni. A kishantosiak szerint ugyanakkor mindez ez nem igaz, ezért másodfokra viszik az ügyet. 2012-ben, a Magyar Állam által kiírt földhaszonbérleti pályázaton kormányközeli emberek nyertek, holott a kishantosiak 21 évig művelték a 452 hektáros területet, amely minta-biogazdaságnak számított.

A 2013-ban elfogadott földforgalmi törvény szerint az egy évvel azelőtti földhaszonbérleti szerződések nyerteseinek elővásárlási joguk lett, mert már legalább három éve ők művelték a földet. Összesen csaknem 400 ezer hektár földet vert dobra az állam, amelyeken többnyire kormányközeli emberek nyertek.

A fejér megyei Kishantos 452 hektáros állami területének bérlői azonban vesztettek a pályázaton, holott 21 évig biogazdálkodást folytattak a területen. Az új, kormányközeli nyertesek 2014. április elején beszántották a a kishantosiak által elvetett földet. Akkor több civil szervezet, valamint ellenzéki politikus is tiltakozott a helyszínen. A kishantosiak pedig pereltek. Bíróságon támadták meg a pályázatokat, arra hivatkozva, hogy a felhívások és a kiírások jogszabálysértőek, így az új nyertesek bérleti szerződése érvénytelen.

A bíróság szerint azonban a kishantosiak nem voltak jogosultak előhaszonbérletre és hiába művelték több mint két évtizede a földet, a pályázati feltételeknek sem feleltek meg.

A pályázatok alapján azonban nem a felperes volt a perbeli ingatlanok vonatkozásában a nyertes, amiből következően már a pályázat elbírálásának időpontjában nyilvánvalóvá vált, hogy felperes nem tudja azokat a szerződési feltételeket biztosítani, amelyeket a sikeresen pályázó másodiktól nyolcadik alperesig biztosítottak - közölte Salháné Kőfalvi Éva, bíró.

A kishantosi biogazdaság ügyvezetője szerint ugyanis érvényes pályázatot nyújtottak be, különben nem is indulhattak volna azon. Azt pedig még a pályázatot elbírálók sem indokolták meg, hogy miért nem ők nyertek, így a bíróság okfejtése téves.

Soha, sehol, semmikor - szóval sok minden történt velünk az elmúlt években, a kollégám már nem is bírta tovább, belehalt -, de azt még soha, sehol, senki nem mondta, hogy mi ne teljesítettük volna a pályázat feltételeit. Tökéletesen teljesítettük. Ott állnak a gépeink néhány méterre a földektől és olyanoknak adták oda, akik negyvenöt, meg huszonöt kilométerekről járnak oda művelni, vegyszerekkel, műtrágyákkal, az ökológiai mintagazdaságot. Most... Most... Akkor mit nem? Ez azért nagyon súlyos - fogalmazott a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. ügyvezetője, Ács Sándorné.

A kishantosiak nem adják fel, megfellebbezik az ítélet, így az nem jogerős.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!