2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:15

Belföld

Atomeco 2019: Roszatom fórum

Atomeco 2019 néven szervezett fórumot a Paks 2 beruházást megvalósító Roszatom orosz állami energetikai konszern Pécsett. A cégnek ez már a tizenharmadik ilyen rendezvénye volt, de az első, amit külföldön tartottak.

  • Atomeco 2019: Roszatom fórum

Negyven csemetét ültettek el Pécs egyik ökoparkjában a Rosszatom konferenciája keretében. Az orosz cég először vitte külföldre a tanácskozását. 

Előttünk álló öt évben szeretnénk a város gazdaságát fejleszteni. A turizmus fejlesztés is az egyik nagyon fontos eszközünk ehhez és a turizmus fejlesztés keretében eleve megcéloztuk azt, hogy a konferencia turizmust megpróbáljuk promotálni, Pécset naggyá tenni. Ennek az első fecskéje gyakorlatilag a mai esemény

- mondta Pécs független polgármestere, Péterffy Attila.

Az atomeco nemzetközi társadalmi párbeszéd és fórum célja, hogy az atomenergiát minél szélesebb körben tudják elfogadtatni – mondta a Rosszatom vezérigazgatója. 

Megosztjuk a mi oroszországi tapasztalatainkat abban, hogy hogyan lehet nyitottan, mindenki számára átláthatóan lefolytatni ezeket a projekteket. Hogyan lehet megoldani ezeket az ökológiai kérdéseket, milyen tapasztalataink vannak ezen a téren

- fogalmazott a Roszatom Orosz Állami Atomenergetikai Konszern vezérigazgatója, Alekszej Lihacsov. 

A konferenciával egy időben a Paks 2 beruházás fontosabb partnercégei mutatkoztak be. Süli János tárca nélküli miniszter arra emlékeztetett, az új blokkok működése káros anyag kibocsátás mentes, ami összhangban van a hazai klímavédelmi törekvésekkel.

Alaperőművek nélkül nem lehet Magyarország villamos energia ellátását megoldani. Nem lehetnek klíma védelmi célkitűzéseket teljesíteni, hogyha nem építjük meg ezt a két blokkot

- nyilatkozta a Paks II beruházásért felelős tárca nélküli miniszter, Süli János. 

Süli János arról is beszélt hogy az új paksi blokkok nélkül nem lenne megoldható Magyarország biztonságos klímabarát villamos energia ellátása, illetve a 2032-ig még üzemelő blokkok kiváltása.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!