2020. október 24.,
szombat, Salamon napja

Április 12-én állapítják meg az egyéni választókerületek eredményeit

2014. április 7., hétfő 14:45, frissítve: kedd 10:34

Az egyéni választókerületi eredményeket csak a külképviseleteken és levélben leadott szavazatok megszámlálása után, április 12-én állapítják meg.

A végleges hivatalos listás eredményre pedig április 25-ig kell várni. A szoros szavazókörökben nem lesz újraszámolás, 106 szavazókör eredménye azonban nem végleges, ezekhez adják hozzá a külképviseleti és az átjelentkezéses voksokat.

– A maradék levélszavazatok feldolgozását még ma folytatjuk. Ugye először az előzetes feldolgozása folyik, úgy tervezem, hogy ezt három napon belül a munkatársak feldolgozzák, ezt követően kerül ismételten beszkennelésre a feldolgozott mennyiség és a hét végére, legkésőbb 12-én a levélszavazatok előzetes feldolgozásának eredményét is láthatják majd – közölte Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke.

Elenyésző a kifogások száma

Elenyésző a vasárnapi voksolás kapcsán beérkezett panaszok száma. Pálffy Ilona szerint mindössze egy-két körzetből jeleztek kampánycsendsértést, de a külképviseleteken is zavartalanul folyt a voksolás. Az elnök asszony hangsúlyozta: a választási rendszer hibátlanul működött, a szavazatszámláló bizottságok maradéktalanul teljesítették a feladatukat.

– Úgy tűnik, hogy a kampánycsend intézményének eltörlése beválik, mert lényegesen kevesebb észrevétel, kifogás érkezett a helyiekhez is, illetve a napközbeni jelentésekben sem találkoztunk kampánycsendsértéssel, illetve kampánnyal kapcsolatos problémákkal – mondta Pálffy Ilona.

Tekintsék meg a teljes sajtótájékoztatót:

Forrás: Hír TV