2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Alaptörvényben rögzítenék a keresztény kultúra védelmét

Hír TV

2018. június 14., csütörtök 08:51, frissítve: csütörtök 13:00

A keresztény kultúra védelmét az alkotmányba emelné a Fidesz. A törvényalkotási bizottság szocialista alelnöke, Harangozó Tamás közösségi oldalán hívta fel a figyelmet a módosító javaslatra. A kormánypárti képviselők tegnap este egészítették ki a parlament előtt fekvő 7-ik alkotmánymódosítási indítványt azzal a módosító javaslattal, hogy a keresztény kultúra védelme az állam minden szervének kötelessége. Harangozó Tamás azt írta: elfogadhatatlan, hogy a Fidesz 1 éjszaka alatt módosítja az alkotmányt, mert az ellenzéki képviselőknek nincs idejük felkészülni.

Megtiltaná a hajléktalanoknak a parlament vagy az önkormányzat, hogy az utcán éljenek. Az ehhez szükséges politikai felhatalmazást az alaptörvény módosításával adnák meg a kormánypártok.

Nézzék, ennyi erővel behozhatták volna az első éjszaka jogát is, de ennyi erővel behozhatták volna azt is, hogy akkor Magyarországon legközelebb 2030-ban lesz országgyűlési választás – reagált az Harangozó Tamás, a törvényalkotási bizottság MSZP-s elnöke a csütörtöki ülésen.

Harangozó egy másik alkotmánymódosítás miatt is értetlenkedett. A kormánypártok azt is beemelnék az alaptörvénybe, hogy az állami szerveknek kötelességük védeni a keresztény kultúrát.

A keresztény kultúrát kivel szemben kell megvédeni ma Magyarországon? Zsidókkal szemben? A hindukkal szemben? A nem hívőkkel szemben? Hogyan kell az állam szerveinek megvédenie a keresztény kultúrát, mondjuk egy rendőrnek? - hangoztatta a politikus.

A két utólagos alaptörvény-módosítás a Demokratikus Koalíció képviselőjének sem tetszik.

Nem merték a plenáris ülésre beterjeszteni, így kerülték meg, hogy a szakbizottságok vitát folytassanak róla. Értjük azt, hogy a kereszténység önöknél az aktuális politikai termék, bár azt kell mondanom, hogy nem szolgál erre rá, sokkal jobbat érdemel, minthogy önök koptassák, és öblögessenek vele, szájukra vegyék – mondta Arató Gergely.

A keresztény kultúrát a Jobbik is a legmagasabb szinten védené, ám a kormánypártok húzását az ellenzéki párt álságosnak tartja.

Hitéleti tevékenység idején, tehát csak és kizárólag hitéleti tevékenység idején egyházi épületek környékén is lehessen a gyülekezési jogot korlátozni. Ezt önök elutasították, tehát hogyha a keresztény kultúrát önök védeni akarják, akkor ez egy olyan gyakorlati lehetőség itt és most, és én kérem, hogy önök ezt fontolják meg, ezt mi külön ki fogjuk kérni még szavazásra majd a Ház elé ezt a módosító indítványunkat, de ez egy olyan gyakorlati lehetőség, amiben egyszer és mindenkorra a keresztény kultúrát lehetne ilyen módon is védeni – mondta Hegedűs Lórántné, a párt képviselője.

A bizottság fideszes alelnöke szerint a keresztény kultúra alkotmányos védelmét a mai világban nem kell magyarázni.

Aki nem látja, hogy mi történik ma a világon, mi történik ma Európa más részein, annak szerintem teljesen fölösleges, hogy mi hosszan magyarázzuk. Ezt mindenki pontosan láthatja, aki látni akarja, hogy miért is szorul védelemre ma Európában, azt kell mondjam, sajnos, mert ez egyértelműnek kéne, hogy legyen, de nem az, a keresztény kultúra védelme – fogalmazott Balla György.

A utolsó pillanatban benyújtott alaptörvény-módosításokról a parlament érdemi vitát nem tud már folytatni – jegyezték meg az ellenzéki pártok.

Gulyás: Nem állapot 

A Miniszterelnökség vezetőjét szokásos heti sajtótájékoztatóján a hajléktalanság korlátozásáról is kérdezték az újságírók. Gulyás Gergely szerint a fideszes javaslat életvédelmi szempontból is hasznos. A tárcavezető azzal érvelt, hogy Budapesten kevesebben fagytak halálra az utcán, amikor tiltott volt a közterületek életvitelszerű használata. Most is elmondta, hogy a hajléktalan-szállókon valamennyi fedél nélkül élő embernek jutna hely. „A szakemberek állítása szerint mindenki számára lenne elegendő férőhely, vagy legalábbis nagyon sok az üres hely ezeken az éjjeli menedékhelyeken, nappali melegedőkben, átmeneti szállásokon. Tehát kapacitás van. A kormány arra is készen áll, hogy ha szükséges, akkor jelentős forrásokat biztosítson annak érdekében, hogy ezeket a kapacitásokat bővítsük. De az nem állapot, hogy Budapest egyébként még világörökséghez tartozó részein is egyes közterületek használhatatlanok, mert azt néhányan életvitelszerűen lakhatásra használják” – fogalmazott.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!