2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Európai Híradó 04:00

Belföld

Alapjogokért Központ: Ha csillapodik a járvány, ismét megindulnak a migránsok

Amint a koronavírus-járvány enged a "szorításából" Európában, az illegális migrációs nyomás újraéled - mondta Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője kedden az M1 aktuális csatornán.

  • Alapjogokért Központ: Ha csillapodik a járvány, ismét megindulnak a migránsok

A műsorban elhangzott, hogy márciusban 43 százalékkal kevesebb menedékkérelmet adtak be Európában, mint egy évvel korábban, amit a koronavírus-járvánnyal magyaráznak.

Horváth József erre reagálva elmondta, az embercsempész-hálózatok tudomásul vették, hogy a legtöbb európai ország lezárta határait, ezért a tevékenységüket döntően felfüggesztették. Ugyanakkor a tengeri útvonalakat továbbra is használják, sőt már teherhajókon is megpróbálják Európába juttatni a migránsokat - tette hozzá.

Ez azt jelenti, hogy a probléma "hibernálódott", de nem oldódott meg, így a migrációs nyomás a következő hónapokban újra erősödhet - közölte.

Kitért arra is, hogy a számítások szerint Görögországban mintegy százezer illegális bevándorló lehet, és a balkáni útvonalon is körülbelül annyian lehetnek. Tehát mintegy kétszázezer migráns vár most is arra, hogy bejuthasson az Európai Unióba - összegzett a szakértő.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!