2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

Áder János: A szabadság és a hűség adja március 15. erejét

A szabadság és a hűség adja március 15. erejét - jelentette ki Áder János ünnepi beszédében.

  • Áder János: A szabadság és a hűség adja március 15. erejét

Az államfő a koronavírus-járványra utalva arra kért mindenkit, hogy otthonában emlékezzen. "Most épp szerényebb körülmények között, kicsit több aggodalommal, mint máskor, de bizakodva" - tette hozzá.

Áder János azt mondta, ha a magyarok 172 éve bízni tudtak egymásban, akkor "ma is számíthatunk, támaszkodhatunk egymásra".

A köztársasági elnök aláhúzta, "március 15-ét a történelmi távlat ellenére is közel érezzük magunkhoz, mert ez a nap a polgári Magyarország születésnapja".

"Ezért is fájó, hogy ma nem tudunk együtt ünnepelni úgy, ahogy megszoktuk, ahogy a szívünknek kedves, ahogy szeretnénk" - mondta.

A köztársasági elnök ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a közös ünneplés nem először marad el.

"A történelem hozott már jó néhány csöndes ünnepet" - fogalmazott.

Kiemelte, március 15. első évfordulója sem lehetett örömteli, felhőtlen esemény: 1849-ben az országban szabadságharc zajlott az egy évvel korábbi vívmányok megőrzéséért.

"Később is volt még jó néhány év, gyarló évtized, amikor nem lehetett ünnepelni" - fűzte hozzá.

A köztársasági elnök szerint azonban ma még sincs olyan nemzedék Magyarországon, amely ne ismerné Petőfit, Kossuthot, Batthyányt, Táncsicsot, a 12 pontot, vagy a Talpra magyart.

Hangsúlyozta, 1848-49 története tele van kiváló emberi teljesítményekkel, amelyek még ennyi idő távlatából is élővé teszik számunkra a múltat.

"Emberekkel, akik nemcsak meghalni tudtak Magyarországért, de élni, dolgozni, küzdeni is érte" - mondta.

Az ő alkotó munkájuk, áldozatuk, hősiességük miatt eleven mind a mai napig 1848-49 emlékezete, ezért könnyű szeretni ezt a napot, "mert március 15. történeteiből, emberi arcaiból magunkra ismerhetünk, vágyaik a mi vágyaink, eszményeik a mi eszményeink" - fejtette ki Áder János.

A köztársasági elnök aláhúzta, 1848-49 sokkal több volt egy lázas forradalomnál, egy hősies szabadságharcnál: a változás az ország lelkében, a nemzet egészében zajlott.

1848 márciusa a szabadság örömét, az önrendelkezés szépségét, a polgári fejlődést, egy közösség összetartozásának felemelő érzését hozta el - fejtette ki.

"Ünnepeljük meg ma is azt a napot, amelynek megítélésében nincs vita közöttünk!" - mondta, arra buzdítva, hogy "ünnepeljük meg, hogy egy nép nemzetté vált".

"Emlékezzünk mindazokra, akik miatt minden tavaszunk a szabadság, a hűség, a remény ünnepe lehet" - zárta beszédét Áder János.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!