2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Belföld

A tüntetési kedv csökken, politikai zsákutcában az ellenzék

A tervezettnél jóval kevesebben mentek el a szombati szakszervezeti és ellenzéki tüntetésre. A demonstrálók egy része már az ellenzéki felszólalások közben elindult hazafelé. Szakértők szerint az emberek már nem kíváncsiak arra, amit a balliberális pártok tesznek.

  • A tüntetési kedv csökken, politikai zsákutcában az ellenzék

Saját készítésű táblákkal és molinókkal várták az Oktogonon a Hősök teréről érkező tüntetőket. Voltak olyanok is, akik egy régi lepedőre piros festékkel fújták követelésüket.

Néhány esetben azonban inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel.

A szervezők előzetesen mintegy 40 ezer ember részvételére számítottak, a valóság azonban jócskán alulmúlta a várakozásaikat.

„Szemmel láthatóan a beharangozotthoz képest sokkal kevesebben voltak ezen a tiltakozáson. Ez annak köszönhető, hogy itt nem egy alulról jövő mozgalomról van szó, hanem arról van szó, hogy komoly elégedetlenség lenne a társadalomban, hanem arról van szó, hogy az ellenzéki pártok megpróbálnak egyfajta láthatósági mellényt felvenni – mondta Deák Dániel, a Figyelő főmukatársa. – Azt akarják, hogy az Európai Parlamenti választási kampányban róluk legyen szó. A napirendet akarják befolyásolni. Szemmel láthatóan erre csupán a pártokhoz szorosan kötődő politikai aktivisták és választópolgárok fogékonyak. A társadalom széles rétegéhez ezek a politikai megnyilvánulások nem tudnak szólni.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke egyébként január 19-ére újabb tüntetést jelentett be és országos sztrájk előkészítéséről beszélt. Kordás László azt mondta: öt napot adtak a kormánynak, hogy felállítsák a tárgyalódelegációjukat.

„Ha ezt nem teszi országos figyelmeztető sztrájkot szervezünk. És ha arra sincs válasz, akkor jöjjön, aminek jönnie kell” – mondta Kordás László, Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. 

A Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke híradónknak azt mondta, hogy már régóta folynak a tárgyalások az esetleges országos sztrájkról.

 „A legnagyobb üzenet az volt, hogy álljon meg az ország, ami azt jelenti, hogy olyan demonstrációkat, illetve olyan akciókat kell szervezni, amelynek értelmében adott esetben 18-án, 19-én félpályás útlezárások, vagy egész pályás útlezárások kell szervezni, ezeknek egyébként az előkészületei elkezdődtek” – mondta Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke. 

Politikai zsákutcának tartja a Nézőpont intézet elemzője a balliberális oldal és a szakszervezetek tüntetés sorozatait és a sztrájk előkészületét.

 „Beszédes az az adat, hogy az Országgyűlési választások óta a legtöbb ellenzéki pártnak a társadalmi támogatottsága folyamatosan csökkent, vagy legalábbis stagnált és ebben változást a Nézőpont Intézet adatai szerint egyelőre ezek a tüntetések sem mutatnak – nyilatkozta Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője. – Vagyis arra lehet számítani, hogy abban az esetben, hogyha a tüntetési kedv folyamatosan csökkenni fog és az ellenzéki pártok nem lesznek képesek megfelelő számú embert az utcára hívni a következő egy másfél hónapban, akkor bizony az ő társadalmi támogatottságuk növekedni biztosan nem fog.

Az elemző szerint akár még az is előfordulhat, hogy a tüntetések miatt csökken az ellenzékiek támogatottsága.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!