2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A tüntetés megszakította a Fidesz hagyományait

Hír TV

2018. május 8., kedd 16:48, frissítve: kedd 18:02

A szokásoktól eltérően nem fotózkodott a Parlament előtt a Fidesz frakció. A kinti tüntetésre hivatkozva ezúttal az Országházon belül készítettek csoportképet, ráadásul Lázár János elbliccelte a protokolleseményt. Az ellenzék főleg az Országházon kívül volt aktív, a DK pedig megtoldotta az eskü szövegét.

Az alakuló ülés előtt külön esküt tett a magyar emberek szolgálatára a MSZP–Párbeszéd. Karácsony Gergely – aki a Parlamentbe nem ül be – azt ígérte, hogy kemény ellenzéki hozzáállást tanúsítanak majd az Országgyűlésben a Fidesszel szemben.

„Küzdeni megyünk a Parlamentbe, nem melegedni. Küzdeni megyünk, hogy minden nap megkérdezzük a kormánytól, hogy mit tett azért, hogy Magyarország szabad és egyenlő polgárok közös otthona legyen, hogy képviseljük azokat, akiket meggyötörtek, akiket megaláztak, és feltegyük azokat a kérdéseket, amiket az utca polgárai tennének fel a miniszterelnöknek és a kormányának” – mondta az ellenzéki politikus.

Az MSZP–Párbeszéd 15, illetve 5 képviselővel külön frakcióban, de frakciószövetségben kezdi a négyéves ciklust. A Párbeszéd 3 képviselőjéhez csatlakozott a közös listán bejutott liberális Bősz Anett, valamint a szocialista párti tagságát megtartó Burány Sándor. A Párbeszéd frakcióját Szabó Tímea, az MSZP-jét Tóth Bertalan vezeti. A Jobbik 26 fős képviselőcsoportjának élére Gyöngyösi Márton került.

A legnagyobb ellenzéki frakció képviselői a Szent Koronánál mondtak külön esküt. Az alakuló ülés előtt kordonbontással tiltakoztak volna a rendszer ellen, de a Kossuth teret végül csak rendőrök biztosították.

„Az első győzelem megvan olyan értelemben, hogy fémkordonok nincsenek a Kossuth téren. Ezért volt szükség a Jobbik bejelentésére, és természetesen ha ettől függetlenül felállították volna, akkor megtettük volna azt, amit ígértünk, nevezetesen, hogy elbontjuk, de erre most nem volt szükség” – mondta Mirkóczki Ádám, szóvivő.

A Demokratikus Koalíció már az alakulóülésen akciózott. A hivatalos esküszöveget megtoldották egy saját mondattal.

„Minden törekvésemmel azon leszek, hogy helyreállítsam a köztársaságot és új alkotmányt adjak a hazának – ezzel a mondattal egészítettük ki az esküt” – mondta Gréczy Zsolt, a párt szóvivője.

A Demokratikus Koalíció 9 fős képviselőcsoportjának frakcióvezetője Gyurcsány Ferenc. Ennek bejelentése a többi frakcióvezető kihirdetésével szemben nem kapott tapsot az Országgyűlésben.

A megválasztott képviselők közül egyedül Hadházy Ákos, az LMP politikusa nem tette le az esküt. Emiatt szankciókra számíthat. „Nem vehet részt az Országgyűlés munkájában, azaz a mai ülésünkön felszólalási, indítványtételi jogával nem élhet, nem szavazhat, országgyűlési és bizottsági tisztségre, bizottsági tagságra nem választható meg, és javadalmazásra nem jogosult” – mondta Turi-Kovács Béla, fideszes képviselő, az Országgyűlés korelnöke.

Hadházy Ákos megismételte: így kíván tiltakozni a kormánypárt hatalmi érdekeit szolgáló aránytalanságok miatt. „Köztörvényes bűnözők is leteszik az esküt, én ezen nem veszek részt. A későbbiekben leteszem az esküt, de mindent meg fogok tenni, hogy úgy dolgozzak, hogy ezzel nem legitimálom a hatalmat” – mondta az ellenzéki politikus.

Az LMP Szél Bernadett irányításával 9 fős frakciót alkothat. A zöldpárti képviselőcsoport az Együtt színeiben megválasztott Szabó Szabolccsal egészült ki.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!