A választókerületének lakói is azt mondják le kellene mondania a rasszista botrányba keveredett újbudai MSZP-s képviselőnek, Tóth Mártonnak. A szocialista önkormányzati képviselő azonban továbbra sem tette meg ezt, bár pártja felfüggesztette párttagságát és etikai vizsgálatot kezdeményezett, miután a Hír Tv nyilvánosságra hozta a róla készült felvételeket.
Újbuda szocialista alpolgármestere közben beismerte, hogy már hónapokkal ezelőtt tudtak a felvételek létezéséről. A felvételen egyébként Hintsch György, szocialista alpolgármester neve is szóba kerül.
Simicskó István, frakcióvezető, KDNP: "A baloldalon a túloldalon nincsen semminek következménye. Ilyen hibákat ejtenek , ilyen csúnya dolgokat művelnek és nincsen személyi konzekvencia. Tehát mi azt várnánk, hogy legyen személyi konzekvenciája, következménye ennek."
Simicskó István hozzátette: a választópolgároknak előbb-utóbb el kell dönteniük azt, hogy a mostani kerületi vagy egy olyan vezetést szeretnének majd a jövőben Újbudán, amely a keresztény-konzervatív nemzeti elköteleződést hirdeti.