2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A színvonalasabb oktatásért demonstrálnak a diákok

Hír TV

2018. január 19., péntek 09:42, frissítve: péntek 12:52

A diákok egy része nem ment ma iskolába, délután pedig országszerte tüntetést tartanak a középiskolások a színvonalasabb oktatásért. A békés demonstráció egyik szervezője a Hír TV reggeli műsorában azt mondta, a többi között a tananyag modernizálását és a diákok fölösleges terhelésének csökkenését szeretnék elérni.

„A délelőtti akció országosan lett meghirdetve, tehát minden diákot, aki egyetért a célokkal, és szeretne kiállni egy korszerűbb és igazságosabb oktatásért, arra kérünk, hogy amennyiben ez számukra is megfelelő módszer, és nem látják rizikóját annak, hogy az iskolájukban aránytalan retorzió érje őket, akkor vegyenek részt úgy, hogy demonstratíve nem mennek iskolába, helyette részt vesznek például egy diákfórumon és megbeszélik azt, hogy mi az, amit ők szeretnének megváltoztatni az iskolában” – fogalmazott Gyetvai Viktor, a Független Diákparlament alapítója.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

A tüntetés főszervezője az RTL híradójának korábban arról beszélt, hogy van olyan zalaegerszegi gimnázium, ahol még a csütörtökön a fővárosban megnyílt Educatio kiállításra sem engedték el a diákokat, nehogy másnap csatlakozzanak a tüntetéshez. Gyetvai Viktor olyan jelzést is kapott egy másik vidéki középiskolából, hogy kirúgással fenyegették a diákokat, ha részt vesznek a demonstráción – a diákok nevét ugyanakkor nem árulta el, nehogy hátrány érje őket.

Rétvári nem tud nyomásgyakorlásról

A humántárca miniszterhelyettese nem hallott ilyen esetről. Rétvári Bence azt mondta: ez egy szabad ország, ahol senki sem gyakorolhat nyomást a diákokra, sem azért, hogy demonstráljanak, sem pedig azért, hogy ne vegyenek részt a tüntetésen. „Nem tudok semmi ilyenről. Nyilván ez egy szabad ország, aki demonstrálni akar, az demonstrál, aki nem akar demonstrálni, az nem demonstrál, egyik irányból sem kell senkire pressziót gyakorolni” – fogalmazott Rétvári.

Fehér Alexandra, a délutáni demonstráció másik szervezője úgy nyilatkozott a Hír TV-nek: akciójukkal kívánnak határozottan tiltakozni a jelenlegi oktatási rendszer ellen, illetve üzenni a kormánynak. Modernebb, diákközpontúbb rendszert szeretnének, ahol gondolkodni is megtanítják az embert, ahol nagyobb hangsúlyt kap a problémamegoldó képesség és a vitakultúra fejlesztése.

Bejelentkezés 10 órakor:

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szervezetileg nem képviselteti magát a mai megmozduláson, mert az a diákok kezdeményezése, de tagjai transzparensek, táblák, zászlók nélkül ott lesznek a tüntetésen – mondta a Hír TV Reggeli járat című műsorában az érdekképviselet elnöke. Mendrey László is hallott arról, hogy egyes iskolákban külön listát kérnek arról, hogy ki nem megy be ma az iskolába.

„Ezt abszolút nem tartom helyes iránynak, hiszen itt azért egy olyanféle negatív feltételezés van mindenkivel szemben, aki hiányzik, ami egyáltalán nem indokolt. Értem én ennek a dolognak a lényegét, hogy miért hangzottak el ezek a felszólítások, helytelennek tartom, és mindenféleképp olyan nyomásgyakorlásnak, ami nem megengedhető” – fogalmazott. 

Diákfórumok országszerte 

Szegeden flashmobot tartottak a középiskolások és egyetemisták, így csatlakozva budapesti társaikhoz. A békés megmozduláson tanárok is részt vettek. A Ne menj suliba – demonstrálj az oktatásért elnevezésű tüntetés részeként több vidéki városban is beszélgetéseket rendeztek: Egerben, Salgótarjánban, Győrött és Szekszárdon is diákfórumokat tartanak.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!