2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

A sajtószabadság hiányát kérte számon az USA ügyvivője

2017. október 17., kedd 19:38, frissítve: kedd 20:40

Kormányzati nyomásgyakorlást és megfélemlítést tapasztal a magyar sajtóban az amerikai nagykövetséget vezető diplomata. Az ügyvivő szerint fokozatosan szűkül a sajtószabadság az országban, a médiapiac letarolása kiöli az érdemi vitákat a médiából – mondta a diplomata a MÚOSZ rendezvényén.

Az amerikai nagykövetséget irányító diplomata megerősítette, hogy elkészült annak a megállapodásnak a tervezete, amely nélkül a Közép-európai Egyetem nem működhet tovább Magyarországon.

„Az Egyesült Államok kormánya szövetségi szinten távol tartotta magát a tárgyalásoktól, amelyek New York állam és a magyar kormány között zajlottak a CEU-val kapcsolatban. Céljuk az volt, hogy az intézmény teljesíteni tudja a tavaszi törvénymódosításban lefektetett feltételeket. Információink szerint ez mostanra megtörtént, és New York államnak és a magyar kormánynak sikerült egyezségre jutnia. Úgy tudom, hogy a megállapodást New York állam kész aláírni” – mondta David Kostelancik.

A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője szerint a határidő meghosszabbítása indokolt.

„Úgy ítélte meg a kormány, ezért is kezdeményezte maga a kormány adott esetben a törvény módosítását, hogy ahhoz, hogy a szükséges felkészülési idő alatt meg lehessen győződni arról, hogy a CEU, illetve a többi, még a feltételeket nem teljesítő egyetem is eleget tett ezeknek a feltételeknek, ahhoz további időre van szükség” – jelentette ki Gulyás Gergely.

Az amerikai diplomata a Magyar Újságírók Országos Szövetségének vendége volt, ahol a magyar sajtó helyzetét értékelte. Tényként állapította meg, hogy kormányközeli üzletemberek a versenyhivatal jóváhagyásával vették át az ellenőrzést a médiapiacon, miként azt is, hogy a kormánypártivá tett szerkesztőségeket állami hirdetésekből tartják fenn. Az amerikai diplomata különösen aggasztónak tartja, hogy Magyarországon listázzák a kormányt bíráló újságírókat.

„Egyes, a kormányhoz szorosan kötődő médiumok egy listát jelentettek meg olyan újságírókról, akik szerintük fenyegetést jelentenek Magyarországra nézve. Ez veszélyes gyakorlat az újságírók szempontjából és a szabad, független újságírás szempontjából is” – húzta alá a diplomata.

A Fidesz szóvivője visszautasította az állítást. „Ezzel kapcsolatosan még ügyvivő úrnak többször személyesen is volt alkalmam jelezni, hogy az amerikai–magyar kapcsolatokon kívül Amerika magyarországi megítélésének is kifejezetten ártalmas, hogyha akár valótlan állításokkal, akár tisztán belpolitikai ügyekbe kívánnak beavatkozni. Hozzáteszem: ha újságírókat listáznánk, akkor az ilyen jellegű kritikákat el is fogadnám, de a jelenlévőknek, ha van ezzel kapcsolatos élményük, akkor legyenek kedvesek jelezni, hogy tudjunk ez ellen valamit tenni. tehát nincs ilyen Magyarországon, nincsen, ezért alaptalan kritikákat pedig végképp nem tanácsos és érdemes megfogalmazni” – reagált Gulyás Gergely.

Arra viszont van írásos bizonyíték, hogy kormánypárti politikusok ellenzéki politikusokat, illetve aktivistákat listáznak. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára egy írásos válaszban az LMP társelnökét, a Momentum Mozgalom elnökét is azok közé sorolta, akik szerinte zavargásokat igyekeznek szítani az országban.

A külügyi államtitkár közleményben reagált az amerikai ideiglenes ügyvivő szavaira. Menczer Tamás azt írta: alaptalannak tartja a diplomata félelmeit a magyar sajtószabadsággal kapcsolatban, mivel naponta számtalan kormánykritikus hír jelenik meg.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!