2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

A Nébih megbecsülni sem tudja, mennyi mirelit zöldséget kell visszahívni

Hír TV

2018. július 9., hétfő 15:16, frissítve: hétfő 15:53

Megbecsülni sem tudja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, hogy menyi fagyasztott zöldséget kellett visszahívni a lisztéria-fertőzés miatt. Erről a Nébih egyik vezetője beszélt az állami televízióban.

Nagy Attila szerint a bajai vállalat magyarországi készlete önmagában több ezer tonna volt, viszont az kérdéses, hogy ebből mennyi mirelittermék fertőződött meg a baktériummal. A Nébih továbbra is kitart amellett, hogy a bajai cég nem hibázott. A járvány több európai tagállamban 9 halálod áldozatot követelt és 47-en betegedtek meg. Az európai szakhatóság munkatársa a Hír TV-nek azt mondta, hogy a fertőzés gócpontját a magyar hatóságoknak kell beazonosítani és nekik kell dönteni a további eljárásokról is.

„Kiadtuk a jelentésünket múlt héten, július 3-án. Ajánlást fogalmaztunk meg a nemzeti hatóságoknak, hogy végezzenek el további vizsgálatot annak érdekében, hogy azonosítsák a fertőzés gócpontját a magyar üzemben. A nemzeti hatóságoktól függ a vizsgálat lefolytatása, hogy azonosítsák a fertőzés pontos helyét, hogy intézkedéseket fogadjanak el ebben a helyzetben. Mi felelünk európai szinten az élelmiszer és környezetvédelemmel kapcsolatos jelentések értékeléséért. Jelenlegi értékelésünkben azt állapítottuk meg, hogy minden további intézkedés az Európai Bizottság és a nemzeti hatóságok felelőssége” – közölte Giusi Amore, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság tudományos munkatársa.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!