2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Európai Híradó

Következik:

Poltikai hobbista 04:20

Belföld

A náci karlendítés sem löki el a Jobbikot a baloldali pártoktól

Hiába a náci karlendítés, a baloldali ellenzéki pártok továbbra is kitartanak a Jobbikkal való együttműködés mellett. Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó egyenesen a kormányzó párt politikusait fenyegette meg. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint azonban a nagy kérdés, hogyan számol majd el a lelkiismeretével a baloldal, amely már nyíltan együttműködik a Jobbikkal.

  • A náci karlendítés sem löki el a Jobbikot a baloldali pártoktól

A Jobbikkal közösen szónokoltak az ellenzéki pártok még január 3-án az Országház főlépcsőjén, a kormánnyal szembeni ellenállást hirdették. Most úgy tűnik a baloldali pártokat Sneiderné náci karlendítése sem érdekli és továbbra is együtt akarnak működni a Jobbikkal.

A Párbeszéd szerint ugyanis a Jobbik az elmúlt hónapokban bebizonyított, hogy képes az önkritikára, képes a nyitottságra, ezért hajlandóak együtt működni Sneider Tamás pártjával.

„Az, hogy az ember képes belátni a korábbi hibáit, azt mutatja, hogy képes a fejlődésre és mi a fejlődésnek abszolút hívei vagyunk” – mondta Barabás Richárd, a párt képviselője.

A bemutatott videó ellenére a Liberálisok képviselője úgy látja szélsőséges elveket valló politikusok már nem a Jobbikban vannak.

„Amit látunk, most már hosszú ideje, hogy a Jobbik is teljesít, a szélsőségnek azonban a Mi Hazánk Mozgalomban van a helye, van tehát a magyar parlamentben néhány képviselő, aki szívesen látja ezeket a gondolatokat” – mondta Bősz Anett.

A DK szóvivője bár elítéli a karlendítést, mégis úgy látja: az önkormányzati választásokra össze kell fogni még a Jobbikkal is.

„Nyilván a Jobbik házon belül tisztázni fogja, hogy ez a videó mit jelent, illetve van-e ennek bármiféle következménye” – mondta Gréczy Zsolt.

Orbán Viktor hozta olyan helyzetbe az ellenzéket, hogy mindenkinek mindenkivel össze kell fogni – ezt már Szél Bernadett mondta, aki mindezért a miniszterelnököt hibáztatta.

„Ez minden párt számára feladja a leckét, nyilván a Jobbik is tudja, hogy dolga van ezzel a helyzettel” – mondta.

A szocialista Bangóné Borbély Ildikó egyenesen kiállt a Jobbik elnöke mellett és a fideszes politikusokat fenyegette meg.

„Nagyon vigyázzanak, mert akár az ő családjukról is kerülhetnek ki videók és ha majd ilyen videók kikerülnek, akkor ne csodálkozzanak rajta, hogyha számon fogják őket is kérni” – mondta.

Felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja a Fidesz a legújabb kiszivárgott jobbikos felvételt. A Jobbikról újra és újra lehull az álarc, és kiderül, hogy valójában ugyanarról a szélsőséges, sokszor a nácizmussal kacérkodó pártról van szó – fogalmazott Hídvéghi Balázs.

„Az igazi kérdés az, hogy vajon hogyan számol el a lelkiismeretével a baloldal, az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum és a többiek, amelyek együttműködnek most már nyíltan a Jobbikkal. Vajon az ő számukra is elfogadható e mindaz, ami ezen a videofelvételen látható vagy ami korábban történt, hogyan számolnak el a választóik felé, a tagságuk felé. Ez az igazi kérdés” – nyilatkozta a kormánypárti politikus.

A Nézőpont Intézet friss kutatása szerint rengeteg szavazót bukna az ellenzék a teljes összefogással, egy közös EP-lista esetén például a Jobbikkal szimpatizálók egyharmadát és a baloldali szavazók egyötödét elvesztené az ellenzék.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!