Legutóbb az európai parlamenti sajtótájékoztatója után esett a köztévé riporterének Magyar Péter. A Tisza párt elnöke azzal fenyegette meg, hogy a következő években kivizsgálják a fizetését és lakhatásának körülményeit.
Azonban Magyar Péter nem most először minősítette az újságírókat. Tavaly novemberben az egyik kiszivárgott hangfelvételen úgy fogalmazott, hogy a Dunába lökné őket.
Ezúttal már a Médiaszövetségnél is kiverte a biztosítékot Magyar Péter legutóbbi fenyegetőzése. A szervezet nyílt levélben fordult Roberta Metsolához, az Európai Parlament elnökéhez. Közleményükben visszautasítják, hogy politikusok egzisztenciális ellehetetlenítéssel fenyegessék a média dolgozóit, valamint a Magyar Nemzeti Médiaszövetség a sajtószabadság melletti kiállásra kéri az EP elnökét.