2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Belföld

„A magyar lett a titkos nyelv” – interjú a Fidesz egyetlen skót tagjával

Gavin Duncan jellegzetes brit akcentussal beszél magyarul. Persze lehet, hogy a kiejtése inkább skótos, az azonban bizonyos, hogy Gav majdnem tökéletesen megtanulta a nyelvünket. A kontra.hu megmondóemberét a Magyar Demokrata kérdezte magyar és brit politikáról, illetve a magyarországi életről.

  • „A magyar lett a titkos nyelv” – interjú a Fidesz egyetlen skót tagjával

 

– Egyre többen megismerik a neved és az arcod, például a Kontrán megjelenő videóidnak köszönhetően. Ki valójában Gav Duncan? Hogy kerültél Magyarországra?

– Londonban születtem, de eredetileg skót vagyok. A szüleim születésem előtt, a hatvanas évek közepén költöztek Londonba, ahol édesapám rendőr lett. Én és a testvérem voltunk a család történetében az elsők, akik nem Skóciában születtünk. Londonban jártam egyetemre is. Akkor azzal biztattak minket, hogy mikorra lediplomázunk, rengeteg jó munkalehetőség közül választhatunk. Nem így történt. Diplomaosztó után gyakorlatilag egyetlen csoporttársam sem kapott a képzettségének megfelelő munkahelyet. Én szociológus végzettséggel a Wembley Stadionban voltam parkolóőr, az egyik barátom, aki mikrobiológiát tanult, pénztáros volt a Tescóban. Egy másik barátunk pedig hét éven keresztül nem kapott állandó munkahelyet. A kilencvenes évek eleje ilyen volt Angliában. A legjobb barátom találta ki, hogy menjünk el angolt tanítani. Elvégeztük a TEFL tanfolyamot, amivel külföldön is lehet nyelvet oktatni, az említett barátom pedig szinte azzal a lendülettel Magyarországra jött tanítani. Fél évet tervezett itt maradni, végül majdnem négy évet élt Budapesten. Tetszett neki, nincs messze Angliától, és nincs olyan sok beton, mint a többi térségbeli országban. Az ő ajánlására jöttem én is ide, 1993. augusztus végén érkeztem meg, néhány nap múlva leszerződtem az egyik fővárosi nyelviskolához. Néhány hét múlva megismertem Évát, a mostani feleségemet, és később őmiatta telepedtem le itt.

– Csak a szerelem tartott itt, vagy az országot is megszeretted?

– Az első perctől jó benyomásaim voltak a magyar emberekkel és az országgal kapcsolatosan. Amikor az első órát letanítottam a nyelviskolában, a diákok megkérdezték, hogy miben segíthetnek. Óra után ott maradtak és elmondták, hogy hogyan a legkönnyebb közlekedni, hol találok egy jó kocsmát vagy pizzériát, hova érdemes és hova nem érdemes menni, hova menjek bevásárolni. Hamar megszerettem Magyarországot, szinte azonnal otthon éreztem magam. A döntésemben azonban, hogy végül itt telepszem le, döntő szerepe volt annak, hogy megtaláltam a hozzám illő párt. Évával egy évig éltünk Argentínában is, és amikor eldöntöttük, hogy visszajövünk Európába, akkor a feleségem azt mondta, hogy ő nem szeretne Angliában élni. Én mondtam, hogy nem baj, mert én sem akarok visszamenni. Visszajöttünk Magyarországra, jó döntés volt.

– Ha jól tudom, akkor volt egy tévéműsorod is a köztévén. Annak mi a története?

– Volt akkoriban egy Summa nevű adás, oda meghívtak, hogy mint Magyarországon élő külföldi meséljek a tapasztalataimról. Szívesen vállaltam a felkérést, úgy éreztem, van mit mondanom, a magyarok ugyanis hajlamosak arra, hogy nagyon kritikusan lássák Magyarországot. Minden, ami Ausztriában vagy bárhol Nyugaton van, az nagyon jó, ami itthon van, az nem elég jó. A Summának talán az volt a célja, hogy bemutassa mindkét oldalt, hogy a külföldiek elmondhassák, hogy ez az egész ájult nyugatimádat egy jókora illúzióra épül, és hogy számukra ez az ország tökéletes, minden esetleges hibája ellenére. Miután szerepeltem a műsorban, mint Magyarországon élő brit, megkerestek azzal, hogy indul egy nyelvműsor a tévében, amelyben spanyol, francia, olasz, német, orosz és angol nyelvet oktatnak anyanyelvi tanárok. Ez 2016-ban volt és a Szólalj meg! címet kapta, az M5-ön futott több mint két éven keresztül. A többi nyelvre 5-5 perc jutott, az angolra 15. Nagyon szerettem csinálni, teljesen szabadkezet adtak a tanításban, élvezettel csináltam. Aztán sajnos vége lett a projektnek, de azóta is rendszeresen ismétlik a műsorokat.

– Apropó, nyelvtanulás. Milyen a magyarok angolja? Most nem Karácsony Gergelyre gondolok, hanem úgy általában: mi a tapasztalatod?

– Elég vegyesek a tapasztalataim, néha azt érzem, mintha a fiatalok nem akarnának igazán megtanulni angolul. Pedig muszáj, sokkal több figyelmet kellene erre fordítani, nem jó, hogy a filmeket, rajzfilmeket csak magyarul közvetítik. Persze azzal sem értek egyet, amikor egy Nyugatra költözött magyar nem tanítja meg magyarul a gyerekét, az anyanyelv a legfontosabb, de angolul meg kell tanulni, úgy könnyebb boldogulni. Arról nem beszélve, hogy a magyarországi baloldali sajtó is félrevezeti az embereket azzal, hogy a saját szája íze szerint szelektál a nyugati média híreiből. Minél többen tudnak jól angolul, annál többen jönnek rá, hogy Magyarország fantasztikus ország, semmivel sem vagyunk lemaradva. De velem azok sem beszélnek angolul már, akik amúgy nagyon jól tudnak, Dezse Balázs vagy Jeszy. Mindig magyarul beszélünk.

– Ez nem lehet, hogy azért van, mert te majdnem kifogástalanul beszélsz magyarul? Amúgy mikor tanultad meg a nyelvet? Milyen fázisai voltak?

– Az első néhány hónapban itt Magyarországon csak néhány alapvető kifejezést tanultam meg, mert nem gondoltam, hogy szükségem lenne többre. Aztán Argentínában, ahol nem igazán találtuk a helyünket, kellett egy titkos nyelv, amit rajtunk kívül senki nem ért. Ez lett a magyar. Amikor pedig visszatértünk Magyarországra, egyértelmű volt, hogy komolyabb nyelvtudás nélkül nem lehet beilleszkedni, és én ezt nagyon akartam, mert itt mindenki fenntartások nélkül, szeretettel fogadott. Így hát a nyelvtanulás a mai napig tart, a feleségem szerint a kifogástalantól még nagyon messze vagyok…

– Hogyan keveredtél a magyar politika sűrűjébe? Egy ideje elszoktunk attól, hogy a nyugatiak fel merjék nyíltan vállalni a jobboldaliságukat vagy azt, hogy rokonszenveznek a Fidesszel…

– Amikor Magyarországra költöztem, akkor nem érdekelt a politika, csak dolgoztam és buliztam. Szerencsésnek tartom magam utólag, hogy nem olvastam azokat az újságokat, amelyek akkoriban Magyarországon megjelentek angol nyelven, mint például a Budapest Sun. Kivétel nélkül mindegyik színtiszta balos propagandát fújt. Amikor elkezdett érdekelni a közélet, akkor már rácsodálkoztam, hogy mennyire elfogultak az angol nyelvű lapok az egyik irányba. Évi nagyon tájékozott politikai kérdésekben, elég jól ismerte a szereplőket, néha fordított politikusoknak, így ismerte a közeget. Amikor kérdésem volt, akkor elmondta, hogy ki kicsoda. Aztán valamikor 2006 tavaszán, a második vereség után beléptünk a Fideszbe, mert akartunk valamit aktívan tenni a kormányváltásért. Akkoriban még nem voltam magyar állampolgár, de bevettek a IX. kerületi szervezetbe, azt hiszem, én vagyok az egyetlen skót Fidesz-tag. Az igazi fordulópontot azonban 2006 ősze jelentette számomra is. Az őszödi beszéd után mi is ott voltunk a Kossuth téren minden nap, ott voltunk az Astoriánál. Nagyon felháborított, hogy az az ember nemcsak hazudott, de még a tüntetőket is agyba-főbe verték az utcán, és mégis megússza. És hogy szavazni is tudjak, 2012-ben megkaptam a magyar állampolgárságot egy nagyon megható ceremónia keretében, ahol kedves barátom, Bácskai János, az akkori polgármester „avatott magyarrá”.

A teljes interjú IDE kattintva olvasható

Magyar Demokrata

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!